Egy félidőnyi játék is elég volt a magabiztos győzelemhez

Az idei NB I-es szezonban a sorsolás szeszélyének köszönhetően a Fradi egyetlen hazai mérkőzésen fogadhatta az Újpestet, melyre már rögtön a naptári év elején sor került. Noha a játékerő szempontjából a két csapat kedvenceim itthoni gyengébb teljesítménye ellenére sincs egymással azonos súlycsoportban, a hagyományok és a körítés miatt általánosságban még mindig a derbit övezi a legfelfokozottabb érdeklődés a bajnoki meccseink közül. Ezúttal ráadásul a mieink számára plusz tétet is hordozott az összecsapás, hiszen a forduló eredményei úgy alakultak, hogy egy sikerrel a Fradi ismét átvehette a vezetést a tabellán - nem volt tehát kérdés, hogy hol töltöm ezt a hűvös szombat délutánt. :)

A téli időjárás mellett az sem tántorított el, hogy az utóbbi időben szokatlan módon - tavaly október óta először - társaság nélkül látogattam ki a stadionunkba. De mégsem maradtam egyedül, mert a kezdésre több mint tizennyolcezren gyűltünk össze, a futballisták bevonulását pedig a kedvenceim és a vendégek szurkolótáborai egyaránt koreográfiával üdvözölték. Az ellenfél fanatikusainak lila-fehér zászlókkal kivitelezett látványa és az ahhoz tartozó kiírás a dózsás korszakra emlékeztethette a mellettem helyet foglaló idősebb drukkertársamat, aki azt jegyezte meg, hogy a IV. kerületiek akár a kommunistákhoz is hűséget fogadhattak volna - játékosaik viszont tisztes távolságban maradtak a hetvenes évek dominanciájának felidézésétől. A mieink ugyanis rögtön fölénybe kerültek, és Mohammed Abu Fani vezérletével már az első néhány percben kialakítottak pár helyzetet. A Fradi támadó fellépése igencsak felélénkítette a hazai lelátót, elementáris hangerővel dörrentek az újpestieket szidalmazó dalocskáink, hangulatunk pedig a tetőfokára hágott, amikor izraeli-arab középpályásunk hajszálpontos labdával találta meg Franko Kovacsevics-et, aki hálájának jeléül ellentmondást nem tűrő módon vette be a vendégek kapuját. A vezető gólunk nem kényelmesítette el kedvenceimet, akik előtt nemcsak horvát csatárunk, hanem Gruber Zsombor jóvoltából is adódtak hamarosan további kisebb lehetőségek, az ellenfél azonban sokáig állta a sarat. A lilák hívei ezalatt a mieinkét szorító Pirates nevű csoport tagjait hozták összefüggésbe a pilates-szel, de fél óra elteltével arcukra fagyott a mosoly, mert egy szögletet követő kavarodás után egy másik téli igazolásunk, Mariano Gomez is betalált a IV. kerületieknek. Az új szerzeményeink közül az előző hétvégén még paksi színekben ellenünk futballozó Osváth Attilát is kiemelném, aki nagyon ígéretesen mozgott a pálya jobb oldalán - olyannyira, hogy a félidő hajrájában kiváló passzt adott Gavriel Kanikovszki-nak, aki kapásból lőtt szép gólt. Nem véletlen, hogy a szünetet megelőzően a teljes hazai közönség skandálta a "Játszik a Fradi!"-örökbecsűt, hiszen a 3-0-ás előnyünk a vendégek produkciójának tükrében negyvenöt perc alatt behozhatatlannak tűnt.

Utóbbi várakozásunkban nem is csalódhattunk, és kedvünket még az sem szegte, hogy a második játékrészben néhány kisebb helyzetet leszámítva tulajdonképpen semmi nem történt, már ami a futballt illeti. Cserében remekül elszórakoztattuk magunkat a nézőtéren: a félidő elején mindkét tábor pirotechnikai bemutatót tartott, ha már a pályán elmaradt a tűzijáték. A mieink oldalán nem maradhatott el a sálerdő sem, a "Budapest zöld-fehér"-nóta ugyanakkor olyan sokáig tartott, hogy mögöttem egy fiatal lány már a kezét fájlalta... Annál inkább élveztük, hogy az utolsó hazai mérkőzésünkhöz hasonlóan újra hangpárbajt vívott a B-közép egyik és másik fele, melynek során kiderült, hogy még a kapu mögött állók ötven százaléka is képes leszurkolni az újpestiek fanatikusait. Az ellenfél drukkerei cserében egy kiírást feszítettek ki, melyben azt firtatták, hogy a kedvenceim klubvezetése átigazolások helyett honosításokat intézett a téli holtidényben - a frappánsnak szánt észrevételük üzenetét szerintem némileg lerontja, hogy egyrészt a sajátjaik az NB I-ből egyedüliként nem tartják be a "magyarszabályt", másrészt pedig a Fradiból egyelőre egyik külföldi játékos sem minősül hazaiként. Esetleg az ekkor a mieinknél először pályára lépő Corbu Máriusz állhatott még célkeresztjükben, de remélhetőleg a lilák híveinek nem állt szándékában ilyesmi, máskülönben újra divattá válhat honfitársainknak az utóbbi években szerencsére egyre ritkábban tapasztalt lerománozása (avagy hiába tűntek vagy tűnnek el ezen jelenség felelősei a közéletből?). A hosszabbításban még a két csapat futballistái összehoztak egy kisebb verekedést, melyre a közönségünk az "Ütni kell..."-örökbecsűvel reagált - melyet a hármas sípszót követően a "Szép volt, fiúk"-rigmusra cseréltünk, miközben hosszan ünnepeltük a kedvenceim vendégek felett aratott újabb magabiztos győzelmét.

Ami a bajnoki versenyfutást illeti, a derbi természetesen csak egy meccs a sok közül, azonban kitörő örömünk nemcsak a leggyűlöltebb riválisunkkal szemben aratott sikernek szólt, hanem annak is, hogy a mieink egy hetet biztosan az itthoni bajnokság tabellájának élén fognak tölteni - bár messze még a vége, de a Fradi verhető ellenfelet kapott az Európa Ligában, így gyaníthatóan veszít még értékes pontokat az NB I-ben. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy kedvenceimnek február vagy március végétől mekkora hátrány ledolgozására lesz szüksége, ezáltal ezen újabb három pontunk akár még komolyan hozzá is járulhat az esetleges újabb első helyünk bebiztosításához.