Újabb kupatavaszt ért a Fradi nagy skalpja

Noha már-már megszokottá válnak a kedvenc futballcsapatomtól az erejükön felüli eredmények a nemzetközi kupában, a Fradi szezonbéli kiváló Európa Liga-főtáblás teljesítménye ugyanakkor talán még a legoptimistább szurkolóink várakozását is túlszárnyalja. Olyannyira, hogy a mieink a Fenerbahce otthonában kiharcolt döntetlennek köszönhetően már három fordulóval a vége előtt a tavaszi folytatás reményében léphettek pályára a legnagyobb nevű és legdicsőbb múltú hazai EL-ellenfelünkkel, a skót (a Celtic-kel holtversenyben egyelőre még) rekordbajnok Rangers-zel szemben.

Persze a vendégek eddigi idénye nem a glasgow-i piros-kék-fehérek történelemkönyvének legszebb lapjaira kívánkozik, így alappal bizakodhattunk abban, hogy kedvenceink a szigetországiak ellen is képesek folytatni az eddigi kiváló sorozatukat - még annak tudatában is, hogy a Rangers számára is bőven akadt tétje az összecsapásnak, ugyanis ők kizárólag győzelemmel őrizhették meg matematikai esélyüket a kupasorozat nyolcaddöntőjéért vívott rájátszás elérésére. Ennek megfelelően csaknem húszezres közönség előtt indult útjára a játék, melynek képét már a kezdetektől a Fradi labdabirtoklási fölénye jellemezte, melyre a skótok villámgyors kontrákkal próbáltak válaszolni. Ennek ellenére a mérkőzés első harminc perce nagyobb helyzetek nélkül telt el, amely az egyre hűvösebb hőmérséklettel együtt a hangulatra is eléggé rányomta a bélyegét. Fél óra elteltével viszont egy jobb oldali beadás a tizenhatosunkon belül pattant a szigetországiak egyik támadója elé, aki nem is hibázta el az előtte kínálkozó lehetőséget. Bár a partjelző először lesállást jelzett, a találatot hosszas videózás után végül megadták, melyre a vendégfutballisták véletlenül pont a B-közép előtti gólörömmel ünnepeltek meg. Nem is kellett több a hangerő felélénküléséhez, hiszen a Tábor reakciójaként elementáris erővel ordítottuk a "Fuck you, Rangers, fuck you..."-örökbecsűt - az idén általam a helyszínen megtekintett mérkőzések közül ekkora intenzitással talán csak az év elején, Fehérváron tettük oda magunkat egy rigmushoz. Elégedetlenségünket ráadásul tovább fokozta, hogy Yusuf Bamidele kihagyott helyzetén kívül a mieink a hosszabbításig sok életjelet nem mutattak - igaz, ez nem volt könnyű, mivel a mezőnyben a bíró nem éppen a kedvenceim javára lejtette a pályát, amikor pedig már ez sem segített a skótokon, a glasgow-i játékosok olasz és spanyol sorstársaikat megszégyenítő módon kezdtek fetrengeni az amúgy meglehetősen hideg gyepen... "Legalább dögöljetek meg..." - vetette oda nekik a lelátóról egy drukkerkollégám, aki a második-harmadik ilyen esetet követően még kevésbé irodalmi stílusban firtatta a néhai Erzsébet királynő nemi identitását a körülötte állók legnagyobb örömére. :) Más nyelven nem lehet ennyire választékosan káromkodni - jegyezte meg a velem kilátogató barátom, melynek dacára a telt vendégszektoron kívül mégis szinte mindenkinek a "Fuck you, Rangers, fuck you..."-szösszenetre állt rá a nyelve. Pláne, mert a legszebb öröm a káröröm - a szigetországiak végül mégsem vonulhattak előnnyel pihenőre, ugyanis a félidő legvégén Ibrahim Cissé tűpontos passzából Ötvös Bence magabiztosan vette be a skótok kapuját. Ezúttal tehát ezen lélektani fordulatot kihasználva a Fradi-szurkolók valóban "bekattanva" várhatták a második játékrészt...

...amely pontosan az elképzeléseinknek megfelelően alakult. A glasgow-iak fokozatosan egyre alárendeltebb szerepbe kényszerültek, és hiába védekeztek fegyelmezetten, a kedvenceimnek helyzeteket is sikerült kidolgozniuk. Noha Tóth Alex közeli lövésébe még beleért egy blokkoló láb, de a félidő derekán a nézőtérről sokat kritizált Callum O'Dowda bal oldali beadása tűpontosan találta meg Varga Barnabás fejét, aki nem hibázta el az előtte kínálkozó lehetőséget. Vezetésünk birtokában a szakmai stábunk is inkább a stabilitást helyezte előtérbe, így egyre-másra küldte pályára védőinket az eredmény megtartása érdekében. Emiatt sokáig eseménytelen labdázgatás folyt a játéktéren, amely alatt a közönség például egy egész stadionos sálerdővel szórakoztatta magát. A hajrában aztán a Rangers egyik távoli lövése nagyon veszélyesen pattant a tizenhatosunkon belül, Gróf Dávid azonban földöntúli bravúrral hárított, így a teljes hazai lelátó örömmel dalolhatta, hogy "a győzelem a Ferencvárosé..." - elvégre a hosszabbításban már semmi érdemleges nem történt, így megérdemelten nyertünk 2-1-re a skótokkal szemben. Ezzel a mieink a meccsélményeim egyik legnagyobb skalpját gyűjtötték be, mert a szigetországiaknál jelentősebb hagyományokkal rendelkező klub ellen szerzett három pontunknak talán még nem voltam élőben szemtanúja - az eddigi csúcsot futballban a Crvena zvezda-val vagy a Trabzonspor-ral, női kézilabdában pedig a Larvik-kal szemben aratott diadalaink tartották.

Nem véletlenül ünnepeltük hosszú percekig a kedvenceinket, közülük pedig külön kiemelten Robbie Keane vezetőedzőt, hiszen ezen sikerünkkel már biztosan az Európa Liga összesített tabellájának legjobb huszonnégy csapata között fogunk végezni. Sőt, a jelenlegi állás szerint a Fradi még az első nyolc hely valamelyikének elérésére sem feltétlenül csak elméleti eséllyel pályázik - de vajon gondoltam volna-e például kora ősszel, a mieinktől a Diósgyőr vagy a Viktoria Plzen elleni meccseken tapasztalt szenvedés alkalmából azt, hogy a kedvenceim ilyen, a tavalyi menetelésünket is felülmúló teljesítményre lesznek képesek a nemzetközi porondon?