Papírforma helyett kármentés

Az idei futballősz erőltetett menettel kezdődik kedvenc csapatom számára, hiszen a Fradira az októberi válogatott szünetet megelőzően az Európa Liga-főtáblájának mérkőzései mellett az NB I-ben is rangadók várnak. Noha a nemzetközi szereplés az idény ezen szakaszában feltehetőleg előnyt élvez a mieinknél, azonban a hazai bajnokságot sem lehet és nem is érdemes ilyenkor hanyagolni, nehogy bármelyik riválisunk kialakítson a kedvenceimmel szemben egy tavasszal már ledolgozhatatlan mértékű előnyt. Ennek elkerüléséért a Fradinak létfontosságú feladat volt a tabella második felében elhelyezkedő, a nyári szünetben a "magyarszabály" által jelentősen meggyengített Diósgyőr legyőzése.

Bár a piros-fehérek drukkerei korántsem barátkoznak a mieinkkel, az élet mégis úgy hozta, hogy ezen a péntek estén közösen fejezhettük ki ellenérzéseinket a szurkolók bűnözőként vagy a társadalom salakjaként történő kezelésével szemben. Ezen a téren sajnálatos módon a labdarúgó-szövetségünk élen jár (immár nemcsak a hangulatot szankcionálnák zárt kapuval vagy akár pontlevonással, hanem a fanatikusokat a fiatalkorom leghazugabb "értelmiségi" sztereotípiáinak felhasználásával megbélyegző videókat osztanak meg a világhálón...), így a meccs első öt percében mindkét tábor ugyanolyan néma maradt, mint a kezdőrúgás előtt a váciak nemrég elhunyt játékosa, Nagy Tibor emlékére tartott gyászszünet során. Mivel az oldallelátónk sem szabotálta az ultrák tiltakozását, végül a majdnem síri csendbe hasított bele elemi erővel a két kemény mag "Szarházi MLSZ"-felelgetőse (melyet még többször együtt adtunk elő a lefújásig), majd a B-közepünkből Csányi Sándor fejének kartonból készített mása emelkedett fel, így legalább valakire rá lehetett fogni az éppen ekkor előkerülő pirotechnikai eszközök felhasználását. :) De nemcsak a nézőtéren, hanem a pályán is akadt tűzijáték: előbb egy szögletünk után Stefan Gartenmann fejese a kapufán csattant, majd kisvártatva a miskolciak egy kontra végén a hálónkba találtak, melyet lesállás miatt érvénytelenítettek. A hazai közönségben persze nemcsak a DVTK veszélyes próbálkozása kelthetett aggodalmat, hanem az is, hogy a kedvenceim hiába futballoztak fölényben a mezőnyben, a helyzetek kialakítása már jóval nehezebben ment, ugyanis a Fradi a vendégek kapusát sokáig csak egyszer dolgoztatta meg Varga Barnabás révén. Ráadásul a Diósgyőr a következő lehetőségét már nem puskázta el, amikor az afrikai csatárjuk a teljes védelmünket kicselezte, aztán önzetlenül passzolt az üresen érkező csapattársához, aki az ötösön belül könnyedén szerezte a piros-fehérek vezető gólját. "Szedjétek már össze magatokat!" - üvöltött dühösen megafonjába a kápónk, szemrehányása pedig nemcsak a játékosainknak, hanem a lelátónak is szólt, hiszen nem egyszer az ellenfél szurkolóitól zengett az Üllői út... A Tábor hasztalan próbálkozott többször is a "Mocskos Miskolc, Mocskos Diósgyőr"-örökbecsűvel, és hiába érdeklődtünk kiírás formájában a vendégdrukkerektől azon, már hat éve is nekik szegezett kérdésünkkel, hogy fanatikusként vagy a biztonsági szolgálat tagjaiként jelentek-e meg szektorukban, ezúttal a gyűlölet sem élénkítette a tizenegyezer szurkolónk hangulatát. Ennek okozója a mieink teljesítménye volt, amely a félidő végéig egyre borzalmasabbá vált - a támadásaink teljesen elmaradtak, cserében viszont úgy tűnt, hogy a DVTK mintha futószalagon dolgozná ki a helyzeteit. Noha Dibusz Dénes egy ideig még megakadályozta az ellenfél második találatának megszerzését, a játékrész hosszabbításában már kedvenceim hálóőre is tehetetlennek bizonyult, amikor a Diósgyőr afrikai csatárja saját térfeléről indulva zavartalanul cipelhette a labdát a kapunk előteréig, ahol nem ismert kegyelmet, 0-2-re módosítva a találkozó állását.

A második félidő szinte rögtön egy szűk tíz perces kényszerszünettel indult, mert a bíró addig nem engedte a folytatást, amíg a miskolci drukkerek által begyújtott görögtüzek füstje el nem hagyta az arénát. Az eljárás újfent igazolja a labdarúgó-szövetségünk szurkolóbarát hozzáállását, elvégre a füst dacára is bőven lehetett volna követni a pályán zajló eseményeket, nem véletlenül voltak kíváncsiak a mögöttem helyet foglaló külföldi stadionturisták arra, hogy miért is áll a játék. Sebaj, talán először láthattam élőben olyat, hogy a futballisták a pályán melegítenek a mérkőzés alatt... Ezalatt a szakmai stábunk hamar kimerítette az öt cserelehetőségét, amely valamelyest felpörgette a Fradit. A szünetben beszálló Mohammed Abu Fani rég nem látott kreativitást hozott csapatunkba, amely eleinte még nem változtatta meg a meccs összképét, de vele valahogy mégis fogyaszthatóbb lett az egész produkciónk. Sokáig persze nem adódtak helyzeteink, mivel a vendégek fokozatosan egyre inkább a védekezésükre helyezték a hangsúlyt, melyre egy másik cserénk, Gruber Zsombor adott csattanós választ, amikor egy távoli lövése a DVTK kapujában landolt. A szépítés hatására a reményünk is visszatért, így az amerikai republikánus aktivista, Charlie Kirk meggyilkolásával vagy a fővárosunkban élő piros-fehér szimpatizánsok "anti-Budapest" pólóinak kigúnyolásával összefüggő üzenetek mellett a B-középben egyre hangosabban buzdítottuk harcra a mieinket. Alekszandar Pesics küzdőszellemével például nem is volt gond, aki egy bal oldali beadásból fejessel rezgette meg az ellenfél hálóját, azonban a VAR ekkor lesállásra hivatkozással tőlünk is elvett egy gólt. A hajrában kedvenceim egyre inkább támadóbb felfogásra váltottak, amely eleinte a diósgyőriek számára is teremtett lehetőségeket, ugyanakkor az egyre nyomasztóbb mezőnyfölényünk végül a ráadás perceiben fizetődött ki, amikor Abu Fani passzából Gruber másodszor is betalált a vendégeknek, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

Elképesztő megkönnyebbülés és hangorkán szakadt ki belőlünk a nézőtéren, még akkor is, ha a Fradi ezzel a döntetlennel sem rövid, sem pedig hosszú távon nem ért el túl sokat. Bár kíváncsi lettem volna, hogy akad-e még helyzetünk, ha a spori legalább annyit hosszabbít, mint amennyit ténylegesen állt a játék a második félidőben, a szikár tény mégiscsak az, hogy a mieink nem hozták a kötelező győzelmet az igencsak gyatra miskolciakkal szemben. Ráadásul a kedvenceim ezúttal a balszerencséjükkel sem magyarázhatják két pont általuk történt elveszítését, hiszen az első félidő hibáinak köszönhetően a mieink egyetlen ésszerű célja a veszteségminimalizálás maradt - amely sikerült, de joggal merenghetek el azon, hogy a hasonló botlások meddig férnek bele a bajnoki címért folytatott versenyfutásunk szempontjából...