Szívélyes vendéglátás

Mivel a belvárosban nőttem fel, majd éltem egészen 29 éves koromig, jelenlegi lakóhelyemen képes vagyok értékelni annak varázsát, hogy a kerületben több labdarúgócsapat is működik. Közülük egyelőre az Ikarus mérkőzését sikerült meglátogatnom eddig, akiket bár győzni még nem láttam, mégis közel kerültek a szívemhez. Talán azért, mert az egyik rokonom, bár Székesfehérvárott, de a buszgyár alkalmazottja volt nagyon sokáig, vagy a rokonszenvemnek is az oka lehet, hogy az otthonomhoz legközelebbi futballklubról van szó. Ezért a rövid hétvége vasárnapján a családi ebéd után a Bátony utca felé vettem az irányt, ahol a hazaiak az Újbuda-Voyage együttesét fogadták. A sportlétesítmény két tekintetben is említésre méltó. Egyrészt jelenleg az Ikarusé Budapest egyetlen, atlétikai versenyek rendezésére is alkalmas pályája (erre utal a főlelátón a centerpálya felé néző óra is, amely ilyen alkalmakkor gondolom nemcsak a pontos időt mutatja, mint általában). Másfelől a tribünről mind az atlétikai stadion (egyébként ez a hely hivatalos megnevezése), mind a másik oldalon található műfüves pálya belátható, így rossz időben is kényelmesen lehet követni az eseményeket. A mostani alkalommal először foglaltam helyet a fő- (nem pedig a mobil)lelátón, pláne, hogy a meccset végül műfüvön rendezték meg. A hazai csapat a tavalyi idényben bronzérmes lett a BLSZ I. osztályában, az idei szezonban ugyanakkor ezt a teljesítményt minden bizonnyal sem megismételni, sem túlszárnyalni nem fogják, mivel a tabella hátsó harmadában foglalnak helyet. Olyannyira, hogy bizony azt is figyelniük kell, hány pesti csapat esik ki esetlegesen az NB III-ból... Az újbudaiak helyzete még ennél is rosszabb, a fordulót megelőzően nulla ponttal álltak a táblázat utolsó helyén, amely a negyedosztály szintjén országos viszonylatban is különlegességnek számít, persze negatív előjellel. Ennek megfelelően kiesési rangadónak is beillett az összecsapás, amely tavaszias időben, kb. ötven néző előtt kezdődött el.

Az első félidő enyhe vendég mezőnyfölénnyel indult, és ami szembeötlő volt, hogy az Ikarus játékosai védekezésnél is csak hellyel-közzel próbáltak közbeavatkozni a vendégek játékába, inkább behúzódtak a saját kapujuk előterébe. Nyilván arra gondolna az ember, hogy a hazai csapat a kontrákra rendezkedett be, azonban ehhez valami miatt a megfelelő tempó hiányzott (erre utal bejegyzésem címe is, ellenfelünk lehet, hogy pont ilyen mérkőzésre vágyott). Tőlem balra az Ikarus egyik idős vezérszurkolója hamar elkezdett edzőként viselkedni, a pályára kiáltott taktikai utasítások ("Mozogjatok már!", "Támadjatok le!") bizony hűen tükrözték, hogy valami nincs rendben. A hazaiaknak ennek ellenére elsőre kimaradt az újbudaiak kapuja előtt egy ordító helyzete, azonban némi idő elteltével a vendégek egyik játékosa vezethette rá üresen a kapusunkra a labdát, aki azonban védeni tudott. A félidő vége előtt az Újbuda kapuja előtt alakult ki kisebb tűzijáték, de az Ikarus ebből sem talált a hálóba. A tribün alatt helyet foglaló ultrák ekkor még a győzelemben is bíztak, beindították a gázkürtöt, még egy dalra is rákezdtek. Mennyei BLSZ I, love it. :)

Szünet után a második félidő eseménytelenül kezdődött el, a pályán unalmas mezőnyjáték folyt, majd váratlanul megszerezte a vezetést a hazai csapat, egy bal oldalról érkező beadásra a második hullámban érkező játékos szépen helyezte a labdát a vendégkapu jobb alsó sarkába. Ekkor jegyezték meg mellettem a lelátón, hogy "ezután huszonöt perc szenvedés következik". Így történt, mivel kisvártatva egyenlített is az Újbuda, egy vendég szabadrúgásnál az Ikarus védői ismételten nem támadták le túlzott vehemenciával az ellenfelet, a tizenhatoson belül ide-oda pattogó labdát pedig egy szemfüles újbudai szépségdíjas módon helyezte a hazai kapu bal felső sarkába. Egy perccel később kis híján vezetést is szerzett a vendégcsapat, akiknek a legjobb, 7-es mezszámú játékosa óriási ziccerben lőtt mellé. Ezután az indulatokat az Újbuda tizenhatosán belül egy kezezés-gyanús mozdulat korbácsolta fel, a büntető azonban elmaradt, az immár említett Ikarus-vezérszurkoló erre azt az üzenetet címezte a bírónak, hogy "ne legyél már Kassai!". A sporttársat azonban ez nem hatotta meg, ahogy a vendégeket sem, akik nemsokára újra gólhelyzetbe kerültek, a hazai kapus ekkor óriási védéssel mentette meg csapatát. A hajrában az Ikarus 10-es számú játékosa előtt adódott a meccslabda, az újbudai kapus eszén azonban nem tudott túljárni, így végeredményként maradt az 1-1.

Az egy-egy ponttal igazából egyik csapat sem lehet elégedett, a hazaiak nem tudtak meglépni üldözőiktől, a vendégek számára pedig, bár tizenkét forduló után megtört a jég, és elmozdultak a nulláról, de még mindig fényévnyi távolságra vannak az utolsó előttitől. Mégis, talán az újbudaiakra nézve hízelgőbb ez az eredmény... Remélem, hogy az Ikarus, ha más nem, a tavaszi szezonban javítani tud eddigi teljesítményén, máskülönben szerencsétlen esetben megtörténhet, hogy a XVI. kerület akár mindkét csapata (a másik együttes, a hazaiak mögött tanyázó RAFC ráadásul hazai meccseit is idegenben játssza...) búcsúzhat a BLSZ I. osztályától...