Meggyőző játék sem kellett az újabb európai kupaőszhöz

Fradi-szurkolóként az utóbbi bő évtizedben szerencsére hozzászokhattam ahhoz, hogy kedvenceim az első tétmérkőzéseiket valamelyik nemzetközi kupasorozat selejtezőjében vívják meg. Mivel ezen találkozókat jellemzően nyár közepén tartják meg, melyek sokszor a szabadságommal esnek egybe, a közelmúltban a mieink első hazai meccsein eddig nem túl gyakran tettem tiszteletemet. Az idei évben a sorsolás szeszélye ezen a téren kedvezett számomra, így a Fradi örmény bajnokcsapat elleni itthoni fellépését ezúttal a helyszínen tekinthettem meg.

A mérkőzéstől előzetesen a drukkertársaim többségével együtt nem várhattunk hatalmas izgalmakat, hiszen kedvenceim idegenben egy gólos előnyt harcoltak ki a Noah-val szemben. Ettől persze nem illett alábecsülni ellenfelünket, elvégre az előző idényben négy párharc megnyerésével a Konferencia Liga főtáblájáig jutottak, amely még egy erősebb ligából érkező klub esetében is figyelemre méltó teljesítményként értékelhető (más kérdés, hogy az örmény bajnokság mezőnye nem feltétlenül gyengébb az NB I-es riválisainknál, erről például a győriek is tudnának mesélni). Emellett a párosítás továbbjutója már biztosan főtáblán szerepelhet majd az európai kupákban az ősszel, így az első hazai meccs és a tét tizenhétezres közönséget vonzott a lelátóra. "Nem lehet más a cél" - hangzott a buzdítás a Táborból, a játékosaink pedig azonnal tettek a győzelmünkért, hiszen a mieink már a középkezdés után rögtön vezetést szereztek, amikor Lenny Joseph kiváló passzából Alekszandar Pesics védhetetlenül bombázott a vendégek hálójába. A szerb csatárunk gólja teljes extázist hozott, nem véletlen, hogy a mérkőzésre velem tartó barátomnak azt jósoltam, hogy a Fradi az ellenfél várható zavarodottságát kihasználva hamarosan magabiztos előnyt fog kialakítani. Sajnos tévedtem, mert a gyors vezetésünket nem annyira a kedvenceim ereje, hanem inkább a kaukázusiak támadó felfogása válthatta ki - az örmények ugyanis kisvártatva több támadást is vezettek, az egyik akciójukból pedig Szalai Gábor hibáját követően kisvártatva be is vették a kapunkat. A mieink közül Joseph-et ugyanakkor túlzottan nem viselte meg a vendégek találata, mivel szinte rögtön egy óriási helyzettel jelentkezett, amely még kimaradt, de színesbőrű csatárunk néhány perc múlva már gólt fejelt Tóth Alex hajszálpontos beadása után. Negyed óra elteltével tehát már 2-1-et mutatott az eredményjelző tábla, vezetésüket pedig a kedvenceim tovább hízlalhatták volna, ha az újonnan érkezett Jonatan Levi lövéséből megpattanó labdát Joseph valahogy az ellenfél hálójába juttatja... Nem így történt, a játék ellenben lüktető maradt, olyannyira, hogy az örmények több támadással jelentkeztek, az egyik akciójukból pedig egy másik új szerzeményünk, Toon Raemaekers bakiját követően ki is egyenlítettek. Ekkor már a szurkolásunk mellett bosszankodást is hallhattunk a nézőtéren, mert a védelmünk még annak dacára sem tűnt valami acélosnak, hogy Keane edző a szélsőkkel együtt öt játékosunkat is a hátsó alakzatba vezényelte (igaz, a bizonytalanságunkat Ibrahim Cissé távollétében, valamint a bajnokságban a kedvenceim által betartani kívánt "magyarszabály" következtében az összeszokottság hiánya is előidézhette). A kápó meg is próbálta feltüzelni a lelátót az elégedetlenség csillapítása érdekében, amely azért csak mérsékelten sikerült neki, ugyanis a félidő hátralévő részében noha itt is, ott is adódtak lehetőségek, a meccs képe viszont a mozgalmas kezdéshez képest ekkor kissé eseménytelennek tűnt.

A második játékrész Fradi-támadásokkal indult, melyek közül az egyikből néhány perc után büntetőhöz jutottunk, amikor Lenny Joseph-et a vendégkapus a saját tizenhatosán belül buktatta. A tizenegyest a szünetben becserélt Zachariassen ellentmondást nem tűrően értékesítette - a mostanában érthetetlenül mellőzött norvég futballistánk lelkivilágának biztosan jól jött a találat, így joggal jegyezhettem meg, hogy noha Robbie Keane-t nem jellemezném taktikai guruként (a mieink produkciója kissé egy alacsonyabb osztályú brit csapatra emlékeztet, amelyhez most már a Celtic-ére hajazó mezünk is tökéletesen passzol), ugyanakkor pedagógiai érzékkel nyilvánvalóan rendelkezhet, amennyiben az ő utasítására rúghatott gólt a háttérbe szorult csupaszív középpályásunk. A nézőtér felélénkült, a rigmusok egyre hangosabban szóltak, még akkor is, ha az örmények ezt követően sorra alakították ki helyzeteiket. Eleinte Dibusz Dénes védéseire volt szükség előnyünk megőrzéséhez, a félidő felénél azonban a vendégek az ő eszén is túljártak, és ismételten kiegyenlítettek. A játék képe alapján némi alappal tarthattunk attól, hogy az ellenfél esetleg talál még egy gólt, melyet a Pesics sérülését követően beszálló Varga Barnabás mindenekelőtt a "legjobb védekezés a támadás" elvén kívánt megakadályozni. Válogatott csatárunk kezdésként kihagyott egy ordító ziccert, negyed órával a vége előtt viszont megmutatott valamit korábbi formájából, amikor egy parádés lövőcsel után védhetetlenül bombázott az örmények hálójába. A lelátó hangulata megint a tetőfokára hágott, például ugrálással bizonyíthattuk, hogy nem vagyunk újpestiek, elvégre kedvenceim a 4-3-as vezetésük birtokában innentől minden tőlük telhetőt elkövettek az eredmény tartásának céljából (ennek érdekében a szakmai stáb például Joseph helyett a nem éppen támadó felfogású Habib Maiga-t vetette be). A vendégek azonban nem adták fel, akik előbb Dibuszt dolgoztatták meg, majd nem kis döbbenetünkre a kapufát is eltalálták. Gólt viszont már nem szereztek, így a hosszabbításban kedélyesen derülhettünk azon, hogy a Noah egyik földön maradt játékosának lekísérésekor a futballista kifütyülését a vezérszurkoló ötletére spontán tapsvihar váltotta fel - az idő ekkor már kétségtelenül nekünk dolgozott. :) Emellett a nyáron igazolt Callum O'Dowda reakcióját is értékelhettük, az ír védőnk ugyanis lecserélésekor bennünket megtapsolva haladt végig a Tábor előtt, melyet nem igazán szokhattunk meg egy külföldi labdarúgótól - az újonnan szerződtetett játékosunk ezzel az én szimpátiámat, valamint sokak rokonszenvét mindenesetre elnyerte.

A fordulatos mérkőzésen aratott győzelmünk tehát újra nemzetközi kupaőszt jelent a mieink számára, így futballistáinkat a nézőtér vastapssal jutalmazta. Még akkor is, ha a januári AZ Alkmaar-ral szemben vívott meccsünkkel megegyező eredményhez ezúttal egy, a hollandoknál jóval gyengébb ellenfélre volt szükségünk, akik azonban még korlátozott képességeikkel is könyörtelenül ki tudták használni a Fradi - különösen a védekezésben megnyilvánuló - hiányosságait. Ezeket a kedvenceimnek sürgősen ki kell javítania, máskülönben nemcsak a BL-selejtező következő fordulójában, az örményeknél acélosabb Ludogorec jóvoltából érhetik a mieinket kellemetlen meglepetések a szezon folyamán...