Keresd a góllövőt!

A 2019-2020-as labdarúgóidény kezdetén megtörtént az, ami már nagyon hosszú ideje hiánycikk volt a Fradinál: kedvenc csapatom két ellenfelét is búcsúztatta a nemzetközi kupaporondon, amely azt jelenti a Bajnokok Ligájából való kiesés ellenére is, hogy az Európa Liga csoportkörébe történő bekerülésért játszhat a hónap végén. Mivel idehaza az ilyen menetelés lehetővé teszi az NB I-es mérkőzések elhalasztását, a zöld-fehérek bajnoki rajtjára a harmadik fordulóig kellett várni.

Noha a nemzetközi kupameccseknek akkora jelentőséget nem tulajdonítok, mint például a klubvezetésünk, természetesen a BL-selejtezők valamelyikén is megjelentem volna, ugyanakkor a hétköznap esti időpontok (általában hajnali ötkor szoktam kelni), valamint az elővételben, a mérkőzések napját jóval megelőzően kiárusított jegyek ebben megakadályoztak. A Kaposvár elleni összecsapás estéjén viszont éppen Pesten voltam, így az Üllői út felé vettem az irányt. A nemzetközi találkozókon eddig megszokott futball-láznak ezúttal nyoma sem volt, nagyjából hatezren gyűltünk össze kezdésre, amely talán a hosszú hétvégére tekintettel történt szabadságolásoknak, vagy éppen a néhány nappal korábban a zágrábi Dinamo ellen elszenvedett súlyos vereségnek és a Bajnokok Ligájától történő búcsúnak is lehetett köszönhető. Ugyanakkor először találkoztam élőben csapatunkkal, közöttük új igazolásainkkal is. Az előzetes ígéretekkel szemben ugyanis alaposan átalakult a Ferencváros játékoskerete a nyári szünetben, a korábbi kulcsemberek közül Böde Dani, Davide Lanzafame, Ivan Petrjak és Gorriarán is távoztak, míg az érkezőkről nagyjából annyit tudtam, mint a Rákócziról, akik kis túlzással változtatás nélkül a másodosztályban ezüstérmes együttesükkel vágtak neki az új idénynek. Utóbbi ugyan szimpatikus hozzáállás, az viszont már más tészta, hogy milyen eredménnyel fog járni ez a megoldás az NB I-ben...

Számomra így jogosan merült fel kérdésként, hogy ki fog gólt lőni ebben a szezonban. Kételyeimet tovább fokozta, hogy Rebrov edző a jövő csütörtöki nemzetközi kupafellépésre figyelemmel alaposan átvariálta a kezdő tizenegyet, a hétközi mérkőzéseken főszerepbe kerülők helyett bekerült az együttes kapujába az új szerzemény Gróf Dávid, a védelembe az eddig mellőzött Botka Endre vagy Frimpong, a középpályán pedig helyet kapott Bőle Lukács, Leandro, Varga Roland vagy az ukrán Danyilo Ihnatyenko. A támadósorba ugyancsak egy friss igazolás, Franck Boli került, aki az előző idényben gólkirály lett a norvég első osztályban, így nyilvánvalóan az ő feladata lehet Lanzafame pótlása. Ennek ellenére mégsem ő, hanem a szintén újonnan érkező Olekszandr Zsubkov adta meg az alaphangot a meccsnek, aki Bőle szélről beérkező passzát az első adandó alkalommal magabiztosan zúdította a somogyiak kapujába. A kaposváriak hálóőrének, Pogacsics Krisztiánnak ekkor még esélye sem volt, azonban talán ő volt az egyetlen a Rákóczi játékosai közül, aki nem illetődött meg a Fradi mérkőzéseire jellemző körítéstől (a szurkolás ezúttal sem volt rossz, sőt, alaposan berekedtem a meccs végére...). Kedvenceim lendületben maradtak, jórészt szélről beívelt labdákkal veszélyeztettük a vendégkaput, azonban Pogacsics eszén előbb Varga Roli, Bőle, majd ismét Varga Roland sem tudott túljárni. Noha ekkor még csak a félidő felénél tartottunk, de azt mindenképpen megállapíthatta a közönség, hogy utóbbi játékosaink fényévekre vannak csúcsformájuktól, a körülöttem helyet foglalók például már huszonöt-harminc perc után fennhangon javasolták Bőle cseréjét nem éppen Kazinczy-díjas kifejezésekkel, hátha meghallja a szakvezetés (kérésük nem ért célt). Ahogy Bolinak is bele kell rázódnia, a kiválóan futballozó Botkától hiába kapott forintos labdát, az afrikai támadó közvetlen közelről csak a kapufát találta el, igaz, a kaposváriak hálóőre itt is bele tudott kapni a lövésbe. Az első játékrész végén, mintegy augusztus 20-a megelőlegezéseként, újabb tűzijátékot rendeztünk a vendégkapu előtt, Varga Roli kétszer került száz százalékos ziccerbe, azonban az egyiket mellé, a másikat Pogacsicsba lőtte, de egy szabadrúgás utáni kavarodásnál ismételten a somogyiak hálóőrére volt szükség, hogy ne kétgólos hazai előnnyel vonuljanak pihenőre a csapatok.

A második félidő eleinte úgy indult, ahogy az első abbamaradt, előbb Varga Roland talált egy bődületes helyzet után mellé, majd Boli előbb a Rákóczi kapusát is kicselezte, de közben kisodródott, így lövését Pogacsics már hárítani is tudta. Ezután egy kicsit összekapták magukat a vendégek, amely azt jelentette, hogy a hatvanadik és a hetvenedik perc között jobbára meddő játék folyt a pálya közepén, a kaposváriak talán egyszer jutottak el a kapunkig, azonban csatárjuk, Ádám Martin addig szerencsétlenkedett a labdával, amíg az egyik védőnk egy jól kimért felszabadító rúgással tisztázott. Más esetben viszont újra előfordult terméketlen passzolgatás is a térfelünkön, jobbára Gróf és a védelmünk között, amely az oldallelátó haragját és füttykoncertjét váltotta ki - eközben éles kontrasztként mi a B-középben éppen egy Gigi d'Agostino sláger által ihletett, "Drága Fradi, a csapatom" felütésű, számomra új dalt énekeltük (ami szerintem meglepően jól sikerült). Rebrov edző ekkor próbált biztosra menni azzal, hogy az általában kezdő Tokmac-ot és Szihnyevicset is becserélte, előbbi Bőle passzából, közvetlen közelről Pogacsicsot találta telibe, aztán egy kiváló labdát adott középre támadóinknak, akik azonban ekkor sem éltek a lehetőséggel. A hajrában aztán Varga Roland kapott egy nagy passzt, ám a labdát a Rákóczi hálóőrébe lőtte, aki a legvégén Szihnyevics löketénél már verve volt - mindhiába, a fehérorosz csatárunk az üres kaput sem tudta eltalálni. Utóbbi esetnél a közönség elégedetlenkedő része megindult hazafelé - bár láttam kedvenceimet ennél sokkal rosszabbul is játszani, a többségnek nem tetszett, hogy hőst csináltunk Pogacsicsból. Az 1-0 viszont pontosan annyi pontot ér az NB I-ben, mint egy öt-hat gólos győzelem, még akkor is, ha ilyen gyenge ellenfelet bajnoki találkozón talán csak egy osztállyal lejjebb láttam eddig. A Táborral a mérkőzés végén annak ellenére is megünnepeltük a csapatot, hogy sokan úgy tartották, hogy a fiúk ezt bizony nem érdemelték meg.

Szükség is volt erre a gesztusra, a csütörtöki, litván bajnok elleni kupameccs és annak visszavágója az idény egyik legfontosabb párosítása lesz - szokatlanul bő a játékoskeretünk, melyet kizárólag az indokolna hosszabb távon, ha megélnénk az őszt a nemzetközi kupasorozatban, önmagában a hazai bajnokságra ez felesleges pénzpocsékolásnak tűnik (még akkor is, ha most éppen van miből...). Azon a mérkőzésen azonban többre lesz szükség, főleg a helyzetkihasználás terén - de annak ellenére is optimista vagyok, hogy továbbra sem tudom megválaszolni azt a kérdést, hogy ki fog itt gólt szerezni egy veretesebb ellenféllel szemben. Az biztos, hogy mindenképpen ki kell használnunk a Suduva ellen adódó lehetőséget, ugyanis valószínűleg nem sodor az élet a következő évtizedben ennél könnyebbnek tűnő riválist számunkra egy európai kupasorozat főtáblájára jutásáért...