Jutalomjáték örömfocival

Noha már tizenhat éve járok kisebb-nagyobb gyakorisággal különböző sportrendezvényekre, mégis egy kezem elég annak megszámolásához, hogy kedvenc labdarúgó-csapatom bajnoki meccseire hány alkalommal juthattam be ingyenesen. A 2010 szeptemberi Fradi-Győr, valamint a négy évvel később rendezett, Puskás Akadémia elleni találkozónk után az idei május első hétvégéje tartogatott számomra ilyen lehetőséget, mivel a klubvezetés ajándékba adta a Kisvárda elleni mérkőzésünk jegyeit azon, bérlettel nem rendelkező szurkolóinknak, akik az előző két hazai meccsünkön is a helyszínen buzdították a mieinket. Mivel a barátnőmmel a Fehérvárral és a Honvéddal szembeni fellépéseink alkalmából egyaránt kint voltunk, szerencsére ezúttal sem merült fel kérdésként, hol is a helyünk szombat este.

Pláne, hogy az eredmények kedvező alakulásának köszönhetően a kedvenceim a bajnoki cím megszerzésének reményével vághattak neki a fordulónak, amely a bennünket üldöző kecskemétiek számomra váratlan veresége miatt már a kezdőrúgás előtt valósággá vált, így már az újabb, zsinórban már az ötödik alkalommal bezsebelt aranyérmünk birtokában, utánpótláskorú játékosaink és a vendégek tiszteletteljes sorfala mellett léphettek pályára futballistáink. Miközben tizenháromezer társammal örömteli hangulatban, hangorkánnal és a Tábor pirotechnikai bemutatójával fogadtuk csapatunkat, magamban hálát adtam a Sorsnak, hogy személyesen immár negyedszer vehettem ki a részemet ezen páratlan sorozat megünneplésében - akár akkor, amikor a legnagyobb lépést tettük meg a versenytársaink ellen rendezett rangadón, de előfordult olyan is, hogy a győzelmünkre volt szükség megdicsőülésünkhöz, vagy - ehhez a mérkőzésünkhöz hasonlóan - már bajnokként köszönthettük a mieinket. Mivel focistáink ilyen sikerszériát az NB I-ben száztíz éve nem értek el, elképesztő dolog mindezt átélni - nemcsak azért, mert ittlétünk (különösen az említett időtartamhoz mérten) véges, hanem ezen szép élményeket talán el tudom majd raktározni az emlékezetemben ínségesebb időkre is, amikor a "futballszerencse" bármilyen okból ne adj Isten hosszabb-rövidebb időre, de elpártolna a Fraditól...

Talán mások is így gondolhatták a nézőtéren, ugyanis a meccs elején az indulónkat vagy jó néhány - közöttük természetesen a "Bajnokcsapat" - rigmust az egész stadion énekelte, amely igencsak ritka alkalom. A kiváló hangulat fel is pörgette a mieinket, olyannyira, hogy néhány perc elteltével Adama Traoré jobb oldali beadását Gojak ellentmondást nem tűrően fejelte a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek hálójába, örömünkbe azonban üröm vegyült, a bíró ugyanis les miatt érvénytelenítette találatunkat. Szerencsére a vezetésünk elmaradása sem a kedvenceim, sem a Tábor kedvét nem szegte - noha a piros-fehérek is bátran szövögették támadásaikat és el-eljutottak a kapunkig, de valódi helyzeteink nekünk adódtak: a nagyot küzdő Traoré többször is forintos labdákat adott társainak, akik azokat leginkább fölé- vagy mellébombázták, bár az éppen csatárt játszó Owusu lövésénél a vendégek hálóőrének kellett nagyot védenie. Hiába adódtak azonban a pontossággal problémáink, körülöttem kevés elégedetlen hangot hallhattam, mivel a mieink becsülettel mentek előre, a lelátó is sok esetben nagyot szólt - minden bizonnyal a közelgő anyák napja miatt, de ilyen erővel például még nem sokszor dörrent meg az "Édesanyám, kedves anyám..." dallam. Még akkor sem aggódtunk, amikor a játékrész hajrájában a kisvárdaiak egyik szöglete után Dibusz kezéből kicsúszott a labda, amely veszélyes helyzetet teremtett a kapunk előtt, ugyanis nem igazán merült fel senkiben, hogy ellenfelünk ponttal vagy pontokkal hagyja el az Üllői utat.

A barátnőm a szünetben a vendégek megtörése érdekében a tizennyolcadik születésnapját ünneplő Lisztes Krisztián becserélését javasolta, akihez hasonlóan gondolkodott Csercseszov edző is, így fiatal támadónk a második félidő egészét a pályán tölthette. Ha már ott volt, elsőre bemutatott egy kifejezetten látványos cselsorozatot, tempóját pedig szemmel láthatóan a későbbiekben sem igazán tudták lekövetni a kisvárdai védők. Tőle indult az az akciónk is, melynek végén Traoréhoz került a labda, akinek jobbról érkező beadását Pászka Lóránd fejelte a hálóba - védőnk gólját óriási üdvrivalgás követte, ugyanis sokan szeretik a csupaszív erdélyi játékosunkat. Igaz, a közönség népszerűségi listáján Lisztes nála is előkelőbb helyen szerepel, melyet tovább erősített, hogy néhány perc múlva Traoré újabb beadása az első hullámban érkező Ryan Mmaee-t nem találta meg, az üresen hagyott születésnapos csatárunkat annál inkább, aki védhetetlenül zúdította a vendégek kapujába a labdát. A Táborban eksztázis-közeli hangulat uralkodott, nemcsak újabb görögtüzek gyúltak, hanem kezdeményezésükre egy egész nézőteret betöltő "Mi vagyunk a Ferencváros" ugrálást is sikerült közösen összehoznunk - eközben Botka Endre vagy Gojak távoli lövéseivel növelhette volna előnyünket, azonban az ellenfelünk hálóőre mindkét esetben résen volt. A szabolcsi kapus azonban hamarosan tehetetlennek bizonyult, amikor egy jobbról érkező szabadrúgásunkat Samy Mmaee tűpontosan fejelt a piros-fehérek hálójába. Háromgólos előnyünk birtokában a szakvezetés Sagalt, valamint - talán a francia középpályás búcsúztatásaként - Xavier Mercier-t is beküldte, akik a mérkőzés hajrájában ordító lehetőségeket puskáztak el, de ekkor ez már keveseket érdekelt, ahogy egy távolról érkező vendéglövést követően sem kezdtünk el aggódni, pláne, hogy a labda Dibusz vetődése miatt el sem jutott a hálónkig - ehelyett például a túloldali lelátórészről már-már a régi stadionunkban megszokott hangerővel visszaverődő "Fradi" buzdítás és a teljes közönség vastapsa köszöntötte bajnokcsapatunkat a hosszabbításban.

Az igazi ünneplés azonban a lefújás után kezdődött, amikor a nézőtér többsége végre helyén maradt és hosszú percekig éltette kedvenceinket - akik között a tavalyi évben történtekhez képest Csercseszov edző ezúttal nem tűnt fel. Remélhetőleg nem volt különösebb indoka trénerünk távolmaradásának, abban viszont szeretnék bízni, hogy a mieink a következő szezonban minél inkább az ezen az estén látott szebbik arcukat fogják mutatni - amely további remek eredményekkel és nem utolsó sorban ilyen, kiváló hangulatú meccsekkel járna együtt, még akkor is, ha az ellenfeleink egy részére nehezen lehet a "közönségvonzó" jelzőt használni... Ezúttal viszont a Fradi (no meg a szurkolótábor) teljesítménye önmagában elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az általam 2023 tavaszán a helyszínen végigizgult mérkőzéseink közül pont a Kisvárdával játszott hazai összecsapásunkra emlékezhessek majd a legjobb szívvel.