Csillagos ötös

A lakóhelyemként szolgáló XVI. kerületnek a 2019-20-as szezonra egy csapata maradt a BLSZ I. osztályában: a Kertváros reménysége a Budapest-bajnokság legmagasabb szintjén az Ikarus, mely együttesnek ezúttal a REAC elleni idegenbeli mérkőzésére jutottam ki ezen a derűs, azonban már ősziesre fordult hétvégén.

Az utóbbi időben mindkét klub meccsére kilátogattam már, melyhez képest ebben az idényben komoly változásokon esett át a két együttes. Általánosságban elmondható, hogy mind a rákospalotaiak, mind a mátyásföldiek jelentősen megfiatalították csapatukat, a REAC-nál ráadásul szinte mindenkit elzavartak nyáron a felnőttek keretéből, a távozók helyére pedig az utánpótlásukból merítettek. Talán ennek is köszönhető, hogy egyik klub sem kezdte valami acélosan az idényt, így talán kiesési rangadónak is beillett ez a párosítás.

A palotaiaktól kissé szokatlan, hogy ezúttal nem a bajnoki címért fognak harcolni, mely körülmény a hűvös esti idő mellett a legutóbbi, Budai II László-stadionbeli megjelenésemhez képest jóval alacsonyabb nézőszámot eredményezett. Ennek ellenére így is összejöttünk kezdésre körülbelül három-négyszázan, sőt, még a hazai ultrák is lelkesen gyülekeztek az eredményjelzővel szembeni kapu mögött, így a körítéssel nem volt gond, akad azért fővárosunkban csapat, amelyik egy vagy két osztállyal feljebb sem képes ennyit felmutatni, már ami a lelátót illeti. A publikum lendületes kezdést láthatott, a kék-sárgák vették magukhoz a kezdeményezést, egy kiváló indítás után az egyik támadójukat pedig már az ötödik percben is csak szabálytalanul tudta megállítani a vendégek védője. Az ezért megítélt tizenegyest a REAC játékosa higgadtan értékesítette, amely megnyugtatta a hazaiakat, akik ezt követően egy szöglet után, fejjel is veszélyeztették az Ikarus kapuját. Az első negyedóra végén a XVI. kerületiek is eljutottak helyzetig, ekkor a hazaiak hálóőrének lábbal kellett tisztáznia - ki gondolta volna, hogy a vendégek ezután el sem jutnak ellenfelük kapujához a hármas sípszóig... A kissé lüktető iram aztán alábbhagyott, majd a félidő derekán a piros-kékek kapusa ütközött saját védőjével, aki fájdalmasan terült el a földön, szegény játékost a szünetben a mentő vitte el a közönség tapsa mellett. Az eset legalább annyira megviselte a mátyásföldieket, mint a 46-os busz vonalán rendszeresített öreg Ikarusokat téli hajnalokon a Szibéria felől érkező fagyos légtömegek, ugyanis a félidő hajrája a rákospalotaiaké volt. Egy jobb oldali beadás után a hazaiak fejesénél a vendégek hálóőre már verve volt, de a kapufa ekkor még kisegítette, aztán egy szöglet, majd pedig egy bal oldalról érkező passzból, kisebb kavarodás után érkező lövések centikkel suhantak el a kertvárosiak hálója mellett. A szünetben így joggal mondhattam a velem tartó volt munkatársamnak, hogy ebben a mérkőzésben bizony benne van a két-három gólos REAC-előny is.

A második félidőben aztán nem volt mentség, hamar elrendezték a hazaiak a három pont sorsát. Egy bal oldalról ívelt szöglet után a palotaiak szinte akadálytalanul fejelhették a labdát a kapu közepébe - mivel a kék-sárgák pontrúgásai egyébként is veszélyesek voltak, elkezdtem dicsérni a REAC edzőjét (Dinka Balázs amúgy játékosként az NB I-ben is pályára lépett a palotaiaknál), hogy milyen tudatosan gyakoroltatja edzésen a rögzített helyzeteket - erre jött a meglepő válasz a lelátó egyik bennfentesétől, miszerint egyáltalán nem is készülnek ilyesmivel a tréningeken. Nálam jobban csak az Ikarus kapusa lepődött meg ezután, igaz, nem ennek az információnak, hanem egy hátraguruló labdának hatására, amellyel addig-addig szerencsétlenkedett, amíg le nem csapott arra egy hazai támadó, aki a hálóőrt kicselezve az üres kapuba bombázott. Ezzel minden eldőlt, de a REAC ekkor sem állt le, a pálya bal oldalán több támadást is vezettek, az egyik, onnan érkező beadás előbb hajszálpontosan talált meg egy kék-sárga csatárt, aki védhetetlenül zúdította a labdát a vendégek hálójába, majd a vége előtt nem sokkal egy ismételten bal oldalról érkező passzba sem a XVI. kerületiek védői, sem a kapusa nem mert beleérni, az így kínálkozó lehetőségre pedig egy palotai játékos csapott le, 5-0-ra módosítva az állást. A hazai B-közép lelkesen énekelhetett, még kisebb görögtüzet is gyújthattak ennek örömére, a tribün pedig a palotai műsorközlő "Hajrá!" biztatására már egész hangosan kiáltotta a "REAC" szót, olyannyira, hogy a szpíker még meg is dicsért érte mindenkit. Valóban, ez utóbbi hangereje folytán talán "komolyabb" meccsen is elfért volna - már ha létezik egyáltalán olyan, elvégre egy negyedosztályú mérkőzés is lehet élet-halál kérdése. :)

Mindent összevetve, ha a rákospalotaiak a gyengébb ellenfelekkel szemben hozzák ezen szombat esti formájukat, szerintem bőven nem kell aggódniuk, hogy a kiesés réme fogja őket fenyegetni, amely a főleg saját nevelésű, tizenéves játékosokból álló keretük miatt megsüvegelendő teljesítmény. Ezzel szemben az Ikarusnál akad tennivaló bőven, ugyanis ez a produkció az általam tőlük az előző szezonban látottakat is alulmúlta (pedig nincs túl magasan az a bizonyos léc ezen a téren...). Persze az is lehet, hogy balszerencsét hoz nekik a jelenlétem, ki tudja...