Célegyenesben

Nem túlzás, hogy a Fradi az NB I utolsó előtti fordulójában az idei szezon egyik legfontosabb mérkőzésére készülhetett, elvégre a bennünket üldöző Puskás Akadémia pénteki sikerének, valamint a következő hétvége párosításának ismeretében a hazai, Fehérvár elleni meccsünk eredménye kulcsfontosságúvá vált a bajnoki címre vonatkozó reményeink fenntartásának szempontjából. A képlet előzetesen rendkívül egyszerűnek tűnt: a mieinktől a három pont begyűjtését kötelező házi feladatként vártuk el annak érdekében, hogy az első helyezésünk sorsáról való döntést ne engedjük át az ellenfeleink részére.

Noha a kedvenc csapatom és a vendégek aktuális formája, valamint anyagi-szakmai lehetőségei közötti különbség miatt a találkozó esélyeseként egyértelműen a Fradi számított, a mieinktől a papírforma érvényesítését mégsem vehettük készpénzként - kedvenceim ugyanis néhány napja drámai körülmények között, tizenegyespárbajban veszítették el a kupadöntőt (melyre a rengeteg munkám folytán nem tudtam kilátogatni, így szerencsére megkíméltem magamat a tavalyi fináléhoz hasonló kellemetlen élménytől...). Ezért a mieink erőnlétileg és mentálisan is némileg megtépázott állapotban készülhettek a piros-kékekkel szemben, akiknek a kiesés elkerüléséért vívott harcban legalább döntetlenre, de még inkább győzelemre volt ellenünk szükségük. A tavasz végéhez képest szokatlanul hűvös vasárnapi kora estén kilátogató csaknem tizenkétezres közönség azonban a nagy tét dacára sem várakozott feszülten a kezdés előtt, mivel a Fradi egyaránt bajnoki aranyérmet megszerző férfi és női vízilabdacsapatait ünnepelhettük. Pólósainknak megérdemelten szólt a Táborból a "Mert ti vagytok a legjobbak"-rigmus, melyet a labdarúgók pályára vonulásakor a "Nem lehet más a cél..."-örökbecsű végtelenítettnek tűnő változata követett. Kedvenc csapatom hamar átérezte az utóbbi üzenetünk súlyát, így hamar mezőnyfölénybe kerültünk, negyed óra elteltével pedig a vezetést is megszereztük, amikor a Vidi tizenhatosán belül egy bal oldali beadásunk után kialakult kavarodásban Stefan Gartenmann fejese olyan szerencsésen pattant meg a Fejér vármegyeiek egyik védőjén, hogy az egyenesen a hálóban landolt. A piros-kékeket alaposan megzavarhatta a bekapott gól, hiszen egy perccel később Tóth Alexet ugratták ki a mieink, fiatal játékosunk közvetlen közelről leadott lövését viszont a vendégkapus bravúrral hárította. Az idő múlásával azonban egyre inkább elmaradtak a lehetőségeink, különösen azért, mert a fehérvári futballisták igencsak kemény belépőkkel állították meg kedvenceimet, melyeket leginkább a több esetben látványos cselsorozatba bonyolódó Naby Keita-val szemben vagy a többieknél gyorsabb Lenny Joseph ellen követték el. Mivel a bíró nem lépett fel valami erélyesen a Vidi szabálytalanságaival szemben, a lelátó jutalma nem maradt el, olyannyira, hogy az MLSZ-en kívül már annak elnökét is szánkra vettük. :) Csányi Sándort akkor is negatív jelzőkkel emlegethettük, amikor a félidő hajrájában, egy szögletünket követően Alekszandar Pesics is megrezgette az ellenfél hálóját, szerb csatárunk találatát azonban némi videózás után lesállásra hivatkozással érvénytelenítették. De hiába vonultak "csak" 1-0-ával a mieink az öltözőbe a szünetben, előnyünk még annak tükrében is magabiztosnak tűnt, hogy Dibusz Dénesnek is akadt dolga, amikor egy vendégszögletből a kapunk irányában csavarodó labdát kellett védenie.

Az egyértelmű fölényünk talán a szurkolás hangerejét is visszafogta, így annyira nem bántam, hogy a második játékrészben az időközben feltűnt ismerőseim társaságában, a "csendesebb" B1-es szektorban foglaltam helyet. Hála Istennek a Fradi nem kívánta izgalmasabbá tenni a mérkőzést, olyannyira, hogy hamar el is döntötte a három pont sorsát, amikor néhány perc elteltével Pesics egy bal oldali beadást védhetetlenül bólintott a fehérváriak kapujába. Ezt a gólt már senki sem vehette el délszláv támadónktól, akit a mögöttem ülő drukkertársaim még az öröm pillanataiban is kritizáltak a kupadöntőn kihagyott büntetője folytán. Tudom, hogy a szerb csatárunk említett tizenegyesét jobban is el lehetett volna végezni, de szerintem ez önmagában nem feledtetheti el Pesics kiváló tavaszi teljesítményét, amely nélkül a kedvenceim gyaníthatóan nem az NB I első helyezéséért küzdenének... Az ismételten betaláló támadónkat kisvártatva Varga Barnabás váltotta a pályán, aki azonban az ugyancsak csereként beszálló Abu Fani-val vagy a télen szerződtetett, ígéretes képességei ellenére azonban mindössze epizódszerephez jutó Csirkovics-csal sem pezsdítette fel a játékunkat. Emiatt sokáig úgy tűnt számomra, hogy a mieink nem akarnak, a Vidi pedig nem képes veszélyes helyzetet kialakítani. A nézőtéren persze továbbra is zajlott az élet, a Tábor a "Jingle Bells" dallamára írt klasszikus rigmusunkkal tartott hangpárbajt az állószektorok jobb és bal oldalán elhelyezkedő szurkolók között (holott messze van még az idei karácsony...), sokan pedig beszélgetéssel ütötték el az időt, ha már a pályán nem történt semmi érdemleges. Az utolsó negyedórában aztán Tóth Alex a piros-kékek védelmi hibáját kihasználva labdát szerzett a középpályán, a játékszerrel pedig a fehérvári tizenhatoson belülre jutott, ahonnan eleresztett lövése végül egy vendégjátékosról pattant a hálóba. Ezzel alakult ki a tükörsima, 3-0-ás győzelmünk, melyet a lelátón már a lefújás előtt egész stadionos sálerdővel és Újpest-szidással egybekötött ugrálással ünnepeltünk meg.

Így labdarúgóink köszöntésekor joggal harsant fel ismételten a "Mert ti vagytok a legjobbak"-örökbecsű, melynek igazságát a Fradi az utolsó fordulóban már egy döntetlennel is bizonyíthatja - melyet még akkor is alapvető elvárásként fogalmaznék meg a kedvenceim felé, ha a teljesítményünk mostanában korántsem szolgáltat okot a bizakodásra (kicsit félve tenném fel azt a kérdést, hogy a tavasszal bemutatott produkció elegendő lesz-e bármire a következő idényben az európai porondon?). Nemsokára persze kiderül, hogy képesek vagyunk-e lehozni vereség nélkül az ominózus győri túrát - amennyiben a mieink a végén már nem ajándékozzák oda a bajnoki címet a felcsútiaknak, akkor elmondhatom, hogy a jelenlétemmel ezúttal a Rebrov-csapat első évéhez hasonlóan a célegyenesig tudtam segíteni a Fradit. A másik, számunkra kedvezőtlen forgatókönyvbe inkább bele sem szeretnék gondolni...