Az NB I-ben is megtört a jég?

Általában nem szoktam újévi fogadalmat tenni, azonban idén a kivételt nekem a Fradi jelentette: 2025. első hétvégéjén azt vállaltam, hogy ezúttal időt fogok szakítani kedvenc csapatom legalább egyik, Pesten kívül rendezett idegenbeli meccsére. Bár minden tervemet ennyire gyorsan valóra tudnám váltani: néhány hete találtam még szabad helyet a vendégszektorban a Vidi elleni bajnoki összecsapásunkra, így február utolsó vasárnapján a volt évfolyamtársammal Székesfehérvár felé vettük az irányt.

Pláne, hogy a mieink számára az előzetes várakozásokhoz képest komolyabb téttel bírt a találkozó, mert a Fradi az NB I-ben győzelem nélkül kezdte az év első négy fordulóját, botlásainkat pedig riválisaink sajnos kihasználták, így kizárólag a piros-kékek felett aratott siker jelenthette azt, hogy ne csak elméletben maradjon esélyünk az újabb címvédésre. Nem mostanában fordult elő velünk utoljára hasonló, de az itthoni rossz sorozatunk, a fagypont közeli hőmérséklet (milyen jól esik ilyenkor az embernek a büfében kínált forró tea...), vagy a kiábrándító európai kupabúcsúnk sem állíthatta meg a szurkolótáborunkat abban, hogy teljesen megtöltsük a Sóstó Aréna nekünk kijelölt részét. A hazaiakat ellenben nem hozta igazán lázba a mérkőzés, hiszen a korábbi fehérvári látogatásom óta a Vidi-drukkerek létszáma alaposan megfogyatkozott (a hivatalos nézőszámot végül négyezer körül állapították meg, de az ismerősöm szerint ténylegesen talán fele ennyien lehettünk...), így már akkor is tőlünk zengett a stadion, amikor a piros-kékek összeállításának ismertetésekor a helyi műsorközlő felé egy bizonyos etnikum emlegetésével válaszoltunk. :) A kezdő sípszó után a hangulatunk még inkább a tetőfokára hágott, elementáris erejű rigmusokkal és egy kerítésre kihelyezett angol nyelvű felszólítással próbáltuk tudatosítani a játékosainkban, hogy immár a bajnokságban is eredmények kellenek - nekem az ominózus molinó tartalmáról a Kosheen Hide U című diszkóslágere villant be az ezredfordulóról, azonban futballistáink tökéletesen megérthették az üzenetünket, mert meglepően lendületesen vetették bele magukat a meccsbe. Olyannyira, hogy a jobb oldalon elfutó Varga Barnabás és Abu Fani háromszögelését követően izraeli-arab középpályásunk két perc elteltével gólt szerzett - örömünket pedig hamarosan teljes eksztázis váltotta fel a szektorunkban, amikor a következő támadásból is betaláltunk, ezúttal Tóth Alex adott pazar labdát Cebrail Mackrekis-nek, aki először vehette be az ellenfél kapuját zöld-fehér mezben. "Most végre kiszakad a gólzsák" - jegyezte meg a volt évfolyamtársam, és majdnem igaza lett, mert kisvártatva Varga Barnabás is megrezgette a hálót, igaz, az ő találatát végül les miatt elvették. Negyed óra után a fehérvári játékosok is életjelet adtak magukról, hiszen egy jobb oldali beadásukat követő kavarodásból majdnem szépítettek, de bosszankodhattunk azon is, hogy Adama Traoré és Tosin Kehinde hiába veszélyeztették több alkalommal a Vidi kapuját, még a kihagyhatatlannak tűnő helyzeteket is eltékozolták (vagy egyszerűen csak a piros-kékek hálóőre fogott ki remek napot). A félidő vége előtt még Gróf Dávid is bemutatott egy hatalmas védést (ki gondolta volna néhány héttel ezelőtt, hogy Dibusz Dénes után Varga Ádám is megsérül, így az eredetileg harmadik kapusként szerződtetett egykori futballistánk ismét előtérbe kerül...). Egyébként a mezőnyben is lüktetett a játék, már régen tettem tiszteletemet ennyire élvezetesként induló NB I-es mérkőzésen - bár ehhez arra is szükség volt, hogy az egyébként nem éppen erős hazaiak nem csak a védekezésükkel foglalkoztak, kontratámadásaik pedig nem egyszer szinte ellenállás nélkül hatoltak át a középpályánkon...

Persze a kedvenceim domináltak, ezért is háborodtunk fel azon, amikor a második félidő elején egy buta szabálytalansággal tizenegyeshez juttattuk a fehérváriakat, akik a büntetőt magabiztosan értékesítették, ezáltal visszajöttek a meccsbe. Furcsa, hogy ezután vált némileg eseménytelenebbé a mérkőzés képe, ráadásul változatlanul a Fradi állt inkább közel a harmadik gól megszerzéséhez, nem pedig a Vidi az egyenlítéshez, bár sokáig a mieink is csak egy szögletből tudtak nagy lehetőséget kialakítani a piros-kékek kapuja előtt, Varga Barnabásnak azonban ezen az estén valamiért nem ment (talán a bíró vehette el egy kicsit támadónk kedvét, aki a csatárunkkal szemben alkalmazott védőmunkát egyszer sem ítélte meg szabálytalanként?). A nézőtéren ennek ellenére sem unatkoztunk, például a fehérvári kollégáinkkal együtt firtattuk az MLSZ szexuális irányultságát vagy éltettük Magyarországot, így végre tőlük is hallhattunk egy-két rigmust. :) A hajrában aztán a Vidi egyik futballistája megkapta a második sárga lapját, az emberelőnyünk és a cseréink hatására pedig felpörögtek az események. A kedvenceim az idő előrehaladtával fokozták a nyomást a piros-kékeken, fölényünk pedig hamar meghozta a harmadik találatunkat, amikor a kedvenceim a hazai tizenhatoson belül passzolták ki a fehérváriakat, melynek végén Mohammed Ben Romdan védhetetlenül bombázott a Vidi hálójába. Nemcsak az ismerősöm, hanem sok, környezetemben helyet foglaló szurkolótársam is azon sajnálkoztak a tunéziai futballistánk pályára küldésekor, hogy a klubvezetés nem értékesítette őt jó pénzért a téli szünetben, de szerencsére nem így alakult, hiszen idén már nem először köszönhettük neki a győzelmünket. Mellette vezetőedzőnk becserélte az egykori Liverpool-játékost, Naby Keita-t is, akiről hamar megfigyelte a volt évfolyamtársam azt, hogy csak pontos passzt képes adni - ebből az egyikkel ziccerbe hozta a hosszabbításra ugyancsak beszálló Alekszandar Pesics-et, a szerb támadónk azonban az utóbbi időben mintha be lenne oltva a góllövés ellen. Milyen jó, hogy a mieink ezúttal már hamarabb eldöntötték a lényegi kérdéseket...

A lényeg viszont az, hogy a 3-1-es győzelmünk ugyanannyit ért számunkra, mintha még jobban kihasználtuk volna a helyzeteinket. Bár a lelkiállapotunknak nyilván egy nagyobb különbségű diadal még inkább kedvezett volna, ennek hiányában sem véletlenül ünnepeltük a szokásosnál hosszabban a futballistáinkat a lefújást követően, elvégre ezzel a sikerünkkel nem szakadtunk le teljesen a Puskás Akadémiával folytatott versenyfutásunkban, a jelenlegi öt pontos hátrányunk pedig egyelőre nem tűnik behozhatatlannak - igaz, ehhez most már sorozatban kellene nyerni a meccseinket. De mi van akkor, ha éppen ez az eredményünk töri meg a jeget és indítja be végre a kedvenceim legendás Fradi-tavaszát? Más forgatókönyvbe nem is szeretnék belegondolni...