Amikor a vízben a Fradi az úr

Ha augusztus, akkor újraéled a sportélet: így történt ez a hónap első hétvégéjén, elvégre kedvenc csapatom férfi vízilabdázóira szombaton és vasárnap összesen három mérkőzés várt az idei, az elmúlt szezonokhoz képest rendhagyó lebonyolítású Magyar Kupában. Mivel a hét utolsó napjának délelőttjén tettem magam szabaddá, így a meglehetősen izgalommentes Fradi-Debrecen összecsapásra sikerült jegyet váltanom.

Mindenekelőtt dicséret illeti meg a honi vízilabda-szövetséget, akik ebben az évben remek ötlettel rukkoltak elő: a kupasorozatot nyáron, szabadtéri uszodákban rendezik meg. Valószínűleg sosem tudjuk meg, mikor jutott volna eszébe a sportág itthoni urainak ez az egyébként kézenfekvő elképzelés a koronavírus-járvány hiányában (pláne, hogy a nemzetközi versenyeket sokszor épp ebben az évszakban tartják), viszont biztosan állíthatom, hogy nagyobb létszámú közönséget sikerül így bevonzani a nézőtérre, mivel - mint más, alapvetően teremsportokban is (lásd a Winter Classic elnevezésű rendezvényt a jégkorongozóknál) - a nyitott térnek lehet egyfajta varázsa. Pláne, hogy a Fradi kupacsoportjának meccseit a Hajós Alfréd Uszodába sorsolták, amely egyértelműen a hazai vízilabdázók szentélyének számít. Először jártam a létesítményben, és ahogy az új Puskás Arénáról írtam, ezt a helyszínt is azzal tudnám jellemezni, hogy már önmagában is sajátos körítést biztosít a mérkőzéseknek. Visszakanyarodva a nézőszámhoz: bár többen voltunk, mintha a Népligetben vagy a nagyobb meccseinknek otthont adó Komjádi-uszodában fogadtuk volna a hajdúságiakat, így sem gyűltünk össze ötszázan a kezdésre. Azon túl, hogy a következő idényben a mieink a bajnoki címet, míg a debreceniek az OB I-ben maradást tűzték ki célként, ami előrevetítette a találkozó várható erőviszonyait, valószínűleg a délelőtt tizenegy órai kezdés, és az ebből következő huszonnyolc fokos meleg (amely a tűző napon némileg többnek volt érzékelhető) sem fokozta az érdeklődést, persze öröm az ürömben, hogy ezzel az idei fő társadalmi kötelezettséget, a többiektől való megfelelő távolság tartását gond nélkül meg lehetett valósítani.

Mivel épphogy kezdésre estünk be a nézőtérre a barátnőmmel és az egyik barátommal, alig bírtam számon tartani a kellemes meglepetéseket. Az első ilyen volt, hogy a vízilabdázóink mellett még egy tét nélküli mérkőzésen (a szombati két meccsünkön magabiztos zöld-fehér győzelem született) megjelenik a Tábor, hangos buzdítással segítve fiainkat (régebben ez korántsem volt így). Éppen ezért kiváló hangulat uralkodott a lelátón, amely át is ragadt a némileg tartalékos összeállításban pályára lépő játékosainkra, akik igencsak komolyan vették az első negyedet. Kiváló védekezésünk révén a vendégek kizárólag számunkra emberhátrányos helyzetben jutottak el helyzetig, de a kapu előtt olyannyira megilletődtek, hogy sem akcióból, sem büntetőből nem jártak sikerrel. A másik térfélen bezzeg potyogtak a gólok, akadt szép csapatjáték, de szemet gyönyörködtető távoli bomba is (persze jobban élvezhető lett volna a dolog, ha a kilátást nem takarja el a zsűriasztal fölé elhelyezett sátor, de végül is semmi sem lehet tökéletes...). Nem véletlenül szólt a "Játszik a Fradi!" rigmus - a negyed végére 5-0-ás zöld-fehér vezetés állt az eredményjelzőn.

A második játékrészben aztán kissé feljavult a hajdúságiak támadójátéka, eljutottak immár lehetőségekig is, bár az igazi helyzetek kialakításában a mieink jeleskedtek, más kérdés, hogy rendre kihagytuk azokat. 7-0 után jött a szépítés debreceni részről, amelyre joggal mondhattam, hogy pont egy hétre látogattak Pestre. Eközben az egyre erősebb napfény és hőség ellen fanatikusaink úgy próbáltak védekezni, hogy sáljaikat, pólóikat, sőt, még a maszkjaikat is behajították a vízbe, a medence szélén tartózkodó fiatal vízilabdás lányok pedig jó nedvesen dobálták azokat vissza a nézőtérre hűsítő gyanánt. Ötletes megoldás volt, annyi bizonyos, még ha a biztonsági szolgálatnak annyira nem is tetszett ez a leleményesség.

A nagyszünetre 8-1-re módosult az állás, amely alatt meglátogattuk barátommal a büfét, így a második félidőt már egy-egy pohár Dreher mellett viseltük el. A valóságban mondjuk elég rövidke ez a játékmegszakítás, ugyanakkor a Hajós Alfréd Uszoda kialakítása azért zseniális, mert italrendelés közben is nyomon lehet követni az eseményeket, ráadásul a lelátónk tetején található páholyokon kívül egyedül ott volt árnyék az egész létesítményben. Természetesen a söntésből visszafordultunk a nézőtéren foglalt helyünkre, ahol azt láthattuk, hogy a vendégek jó kapusteljesítménnyel, és Macsi Patrik jó játékával már háromra növelték találataik számát. A mi oldalunkon Vígvári Vendel termelte leginkább a gólokat, ám a harmadik negyedben a helyzetek kihagyásában rajtunk kívül már a hajdúságiak is jeleskedtek. Talán ez volt a debreceniek legjobb periódusa...

...ugyanis az utolsó játékrész megint szinte csak rólunk szólt. A vendégek talán már elfáradhattak ekkor, a mieink viszont megkegyelmeztek nekik, bár ebben a negyedben már eljutottunk a tíz gólos különbségig, a Táborral pedig vidáman számoltunk rá ellenfelünkre. A tét nélküliség persze azt eredményezte, hogy a végére simán meg lehetett beszélni egy csomó témát a lelátón, illetve be tudtunk szállni néhány dal erejéig a szurkolásba is - a jegyzőkönyvekbe a tükörsima 14-4-es különbség kerül be erről a találkozóról.

A meccs végén jó volt látni, hogy a csapatunk kijött a közönséghez megköszönni a buzdítást, egyiküknek ráadásul még a születésnapját is megünnepelte a Tábor - szerencsére még olykor lehet tapasztalni azt a családias légkört, amely miatt többek között elkezdtem mérkőzésekre járni. Az uszoda főbejáratánál ugyanakkor szívszorító érzést keltett elidőznöm a tragikusan fiatalon elhunyt Benedek Tibor portréja előtt (elmondtam érte egy imát) - összességében azonban megérte ezt az összecsapást választanom. Pláne, hogy a Fradi számára most következnek a fontosabb kupameccsek, melyek időpontjai a szabadságommal esnek egybe. Egy kis nyaralás mindenkinek jár, azonban ennek az a következménye, hogy egy darabig ennél érdekesebb vízilabda-mérkőzésről nem tudok majd írni - csak remélni tudom, hogy másról esetleg mégis születik bejegyzésem a közeljövőben. :)