A palotai álmok számára is Kelenföld lett a végállomás

Egy rájátszás vagy döntő nélkül rendezett bajnokságban ritkaságszámba megy, ha a sorsolás szeszélye a tabella első és második helyezettjét éppen az utolsó fordulóban hozza össze egy rangadó erejéig. Az pedig egyenesen kuriózum, ha egy ilyen párosítás eredményétől függ az első helyezett kiléte. Két szezonnal ezelőtt a Kispest-Videoton összecsapás döntött az NB I bajnokáról, idén pedig a BLSZ I. osztályában került sor a záró hétvégét megelőzően a két legerősebb csapat utolsó fordulóbeli mérkőzésére. Akkor a Bozsik-stadionba nem látogattam ki, most viszont a Budai II László Stadionban ott volt a helyem.

A meccset megelőzően a Kelen pontazonossággal, több győzelmének köszönhetően állt az első helyen a hazai REAC előtt. A kék-sárgák kamaszkoromban általában a negyedik ligánál magasabb osztályokban szerepeltek (még az NB I-ben is több évet töltöttek el), de nem emiatt tartottam őket esélyesebbnek a kezdő sípszó előtt, hanem azon okból, hogy huszonkilenc forduló alatt mindössze hat gólt kaptak a bajnokságban. Impozáns mérleg, talán ennek, vagy a csapat hagyományainak, az ingyenes belépésnek, esetleg a gyönyörű napsütésnek is köszönhető volt, hogy özönlött a tömeg az ütött-kopott, régi időket felidéző rákospalotai stadion felé. Ez a félmondatom valóban nem túlzás: ilyen sok nézővel amatőr mérkőzésen még nem találkoztam, a főlelátó ugyanis teljesen megtelt (nekem is már csak a lépcsőn ülve jutott hely), az eredményjelzővel szemben, a kapu mögött is sokan szurkoltak a hazaiakért, a főtribünnel szemben pedig a budai zöld-fehérek több száz rajongója vagy utánpótláskorú játékosa foglalt helyet. Ők nemcsak csapatuk kiváló formájában és az "idegenben számunkra jó az iksz"-szabálynak, hanem abban is reménykedhettek, hogy a Budapest Kupa döntőjében is ez a párosítás jött össze, és akkor a végén ők örülhettek.

A meccs kezdetén rögtön egymásnak is feszült a két együttes, taktikai csatának nyoma sem volt. Nekem már az első perctől szembetűnő volt, hogy a Kelen jóval szervezettebben állt fel, a kötelező biztonsági dolgok mellett támadásokat is próbáltak kezdeményezni, amire a rákospalotaiak kissé bátortalanul reagáltak. Így történt, hogy az első negyedórában a vendégek tízes számú, egyébként külsőre és stílusra is Szabics Imrére emlékeztető játékosa több, meglehetősen határozatlanul érkező hazai védőt is kicselezve került helyzetbe, a tizenhatoson belül azonban igencsak rosszul lőtte el a labdát. Ezt még megköszönhették a REAC szurkolói, azonban hamarosan megszerezték a vezetést a budaiak: egy jobb oldalról beívelt labdát a zöld-fehérek egyik játékosa fejjel juttatta a hálóba. A góltól eleinte még görcsösebbé váltak a kék-sárga csapat, de ez a rákospalotai ultrákat nem zavarta meg, ők hangos énekléssel és görögtűzzel biztatták az övéiket. A főlelátón ekkor az okozott felháborodást, hogy a vendégek Szabics Imréje többször is teátrális mozdulatsor végén terült el a zöld gyepen, melynek végén szinte mindig szabadrúgás volt a "jutalma" a játékvezetőtől. Mellettem bizony a spori szidalmazásán kívül többen is Jászai Mari-díjat követeltek a támadónak, akadt, aki a budaiak edzőjétől érdeklődte meg fennhangon, hogy ezt tanulják-e edzésen, de egy idős úr az egyik hazai játékosnak is címzett némi tanácsot: "Ne fogdosd, nem kérted meg a kezét!". A harmincadik perc után aztán rendezte a REAC a sorait, előbb egy csatárjuk célzott néhány centivel a kapu mellé, majd a Kelen hálóőrét is megtornáztatták a hazaiak. Az igazi csattanó a ráadás pillanataiban jöhetett volna el, ekkor a kék-sárgák a bal szélről ordító ziccerben vezethették rá a vendégkapura a labdát, azonban támadójuk lövése, bár alig, de célt tévesztett.

Így 1-1 helyett egy gólos zöld-fehér vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidőt a rákospalotai ultrák látványos pirotechnikai bemutatóval vezették fel, kedvenc aranylábú fiaik azonban nem villogtak, sőt, visszataláltak a mérkőzés eleji formájukhoz, ötlet nélkül, bátortalanul futballoztak. Nem csoda, hogy a velem tartó barátnőmnek és munkatársamnak is megemlíthettem, hogy rosszat tett a szünet a hazaiaknak... Olyannyira, hogy a Kelen jobb oldali középpályása egy labdaszerzés után teljesen zavartalanul jutott el a kék-sárgák tizenhatosán belülre, ahol néhány csel kiosztását követően védhetetlenül a bal alsó sarokba zúdított. Ezzel gyakorlatilag eldőlt minden, bár a REAC játékosai küzdöttek becsülettel, de valahogy nem akart semmi sem összejönni számukra. Szurkolóik rendületlenül énekeltek, még Trianon közelgő évfordulójáról is megemlékeztek, a pályán a hazaiak viszont csak meddő mezőnyfölényig jutottak. Az utolsó negyedórára a palotaiak nagy ováció mellett egy 17 éves reménységüket is becserélték, aki remekül futballozott, egy jobb oldali beadásából a kék-sárgák még szépíthettek is volna, de ekkor a vendégek kapusa ismételten a helyén volt.

A hosszabbításban aztán a szemközti oldalon felzúgott a "Bajnokcsapat" rigmus, melyet kedvenceik egy ellentámadás végén újabb góllal háláltak meg. Bár a zöld-fehérek megérdemelten nyertek, ez a különbség azonban kicsit túlzó a két együttes között. Az mondjuk elgondolkoztató, hogy az eddig kiválóan védekező REAC kilencven perc alatt harmadával növelte kapott találatainak számát, amely azonban leginkább a Kelent dicséri. A rákospalotai drukkereknek a végére csak az a vigasz maradt, hogy "idén legalább ők kapnak ki a Sárvártól", ahogy ezt egy törzsszurkoló említette mellettem, a kék-sárgák ugyanis vereségükkel nemcsak a bajnoki címről és ezzel az NB III-ba jutásért rendezendő osztályozóról, hanem az ezüstéremről is lemaradtak az Újpest második csapata által az utolsó fordulóban a sereghajtó ellen begyűjtött három pont miatt.

A 2018-19. évi labdarúgószezon zárásaként így egy olyan meccs jutott, amely nemcsak körítésében, hanem helyenként színvonalában is elfért volna egy, sőt talán két osztállyal feljebb is. Ha az idényre visszatekinthetek röviden, csak annyit mondhatok, hogy soha rosszabb évet, már ami a sportot illeti (más téren sem panaszkodhatom mostanában). Mivel ősztől a munkahelyemen felelősségteljesebb, ezzel több feladattal járó pozícióba léphetek előre, a következő szezonban emiatt kevesebb alkalommal, de az eddigiekhez hasonló lelkesedéssel készítem majd beszámolóimat a Tisztelt Olvasó részére.