A nagy húsvéti Fradi-feltámadás
Az idei Húsvét hosszú hétvégéjén lélektani szempontból különös jelentőségű mérkőzés várt kedvenc csapatomra a labdarúgó NB I-ben: az előző hetek kedvező eredményeinek köszönhetően a mieink ismételten visszavették a tabella első helyét a bajnokságban, ráadásul a közvetlen üldözőink egymás ellen elért döntetlenje miatt nemcsak a listavezetői szerep megőrzése volt számunkra a tét, hanem egy soványka, de a hátralévő "rangadóink" ismeretében annál fontosabb pontelőny kialakítására is esélyünk mutatkozott. Ennek érdekében nem lehetett más cél a Fradi előtt, mint a kiesés elkerüléséért harcoló nyíregyháziak legyőzése.
Előzetesen persze a három pont akkor sem ígérkezett egyszerű feladatként, ha a tavasz ez idáig nem éppen a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiekről szólt, mivel a piros-kékek a találkozót megelőzően váltottak edzőt, az új trénerük, Szabó István pedig korábban a kecskemétieket kifejezetten a mumusunkká tette. De mégsem a rossz tapasztalat, hanem minden bizonnyal az ünnep folytán maradtak a szokásosnál foghíjasabbak a lelátók az oldalsó szektorokban, miközben - némileg meglepő módon - a B-közép az átlagos mérkőzésekhez képest talán jobban megtelt, így a tízezres közönség csaknem fele a Táborban foglalt helyet. Azonban nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít: már a kezdés alkalmából kifejezetten jól szóltak a rigmusok, nem véletlenül jegyezte meg a velem kilátogató volt évfolyamtársam, hogy erőteljesebbnek érzi a szurkolásunkat a két héttel korábbi derbin tapasztaltaknál. Talán a kevesebb divatdrukker, a hirtelen nyáriasra fordult időjárás, esetleg a Húsvétkor jellemző megnövekedett alkoholfogyasztás is emelte a hangulatot, az ünnepi körítésről ráadásul az ultráink is gondoskodtak, akik első kiírásukkal az alkalomhoz illően Jézus feltámadásáról emlékeztek meg. Ilyet még nem igazán láttam futballmeccsen, a folytatás viszont annál ismerősebbre sikerült, amikor a Green Monsters a húsvétvasárnap délutáni kezdési időpontot kritizáló üzenetének hatására elementáris erővel zúgott a labdarúgó-szövetségünk szexuális irányultságát firtató dallam. :) Eközben a pályán a kedvenceim villámgyorsan előnybe kerültek, ugyanis az első támadásunk alkalmából a bal oldali szélsőnk, Eldar Csivics által lekészített labdát Tóth Alex mértani pontossággal varázsolta Aleksandar Pesics fejére, aki könyörtelen magabiztossággal vette be a Szpari kapuját. A korán bekapott góltól szemmel láthatóan megzavarodtak a nyíregyháziak, akiknek negyed óra elteltével Saldanha is betalált - igaz, a videóbíró nemcsak brazil csatárunkat, hanem a nézőket is percekig váratta egy esetleges leshelyzet vizsgálata miatt, így az öröm pillanataiban vezérszurkolónk intelmére megint a "Buzi MLSZ"-skandálástól vált hangossá az aréna. Ezzel viszonylag hamar eldőlt, hogy nem lesz nagyobb kereslet a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre a környékbeli ügyeletes patikában, különösen, mert a vendégek túl sok ellenállást ezután sem fejtettek ki, így megint Pesics pillanatai jöttek el, akinek ziccerét előbb bravúrral védte a piros-kékek hálóőre, néhány perccel később viszont már ő is tehetetlennek bizonyult, hiszen egy jobb oldali beadás után szerb támadónk sarokkal juttatta a labdát a szabolcsiak kapujába. Helyette mégis egy másik csatár, Nyilasi Tibor nevét kiabáltuk legendánk mielőbbi gyógyulásáért - nehéz műtétjét követően lelkileg talán valamelyest segíthettük ezzel őt, elvégre a hazai szektorokban tulajdonképpen mindenki beszállt ebbe a rigmusba.
A lényegi kérdések tehát már az első félidőben eldőltek, de a mieink a második játékrészben sem vettek vissza, ezért kisvártatva megszereztük a negyedik gólunkat, amikor Tóth Alex csavarásába Saldanha az ötösön belül tökéletesen ért bele. Fiatal magyar középpályásunk azonban hamarosan maga is eredményes volt, amikor Abu Fani passza után két védőt is elfektetett, majd könnyedén talált a vendégek hálójába. A még biztosabb győzelmünk birtokában a szakvezetésünk Varga Barnabást is bevetette a kispadról - noha válogatott támadónk nincs formában, mégis rengeteg labdát szerzett az ellenfél térfelén, így alaposan feladhatja a leckét Keane edzőnek, hogy vajon őt vagy a nála mostanában gólerősebb Pesics-Saldanha-párost küldje-e a pályára... Varga letámadása olyannyira nem jött be a nyíregyháziaknak, hogy egy védelmi hibát kihasználva szinte rögtön óriási helyzetbe került, a piros-kékek kapusának eszén ugyanakkor nem tudott túljárni. Ennek ellenére a kedvenceim egyre inkább azzal próbálkoztak, hogy csatárunkat minél többször ziccerbe hozzák, de Ben Romdan passzai végül inkább a csereként beszálló, a többségi álláspont alapján a legfeleslegesebb igazolások között számon tartott Lenny Joseph-et találták meg, aki az egyik ilyen lehetőségből védhetetlenül zúdított a Szpari hálójába. Nem véletlenül ünnepelte őt lelkesen az afrikai különítményünk (közben az ismerősömnek felvetettem azt a kérdést, hogy Hornyák Zsolt vajon kit nevezne ki közülük főnöknek, bár a volt évfolyamtársam véleménye szerint egy ideális világban a Puskás Akadémia vezetőedzője legfeljebb egy kisvárosi, félreeső kocsma óriás kivetítős tévéje előtt foglalkozhatna szakmai szemmel a futballal...), hátha még francia középpályásunkból is hasznos játékos válhat. "Józsi", ahogy a lelátó nevezte őt, a végén csak kiosztott még egy gólpasszt Varga Barnabásnak is, ezzel kialakítva a 7-0-ás végeredményt - mely különbség lehetett volna még ennél is nagyobb, ha élete első NB I-es mérkőzésén szereplő Madarász Ádám a hajrában előtte adódott helyzetből nem a kapufát találja el.
Egy ekkora kiütéses sikert azonban még akkor sem kell megmagyarázni, ha az ismerősömnek minden előzetes várakozásommal szemben igazat adhattam abban, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek hatalmas eséllyel pályáznak a kieső helyek egyikére... A mieink ugyanis végre erőt mutattak, amely éppen a legfontosabb pillanatban lendíthet pozitív irányban a csapatunk önbizalmán - befejezésként nem véletlenül zúgott a "Játszik a Fradi", majd a "Szép volt, fiúk!"-örökbecsű a közönség részéről, ahogy az sem túlzás, hogy a "kápó" rövid beszédében egyenesen a kedvenceim feltámadását emlegette, ha már Húsvétot ünnepelhettük. Az sem mellékes, hogy magam pedig az eddigi labdarúgómeccs-élményeim közül - a néhány évvel ezelőtti hatvani kupafellépésünket, illetve a másodosztályban lejátszott Fradi-Szolnok 8-1-et követően, és az ugyancsak NB II Keleti csoportjában rendezett Tököl elleni 0-7-tel egy sorban - a mieink egyik legtekintélyesebb arányú győzelmét jegyezhettem fel. Mi mást is kívánhatnék kedvenceimnek ezután, mint azt, hogy "csak így tovább"?
