A kisebb sikert is érdemes megbecsülni

Hiába látogatom már hosszabb ideje az átlagos szurkolónál talán szorgalmasabban kedvenc focicsapatom mérkőzéseit, megannyi emlékezetes élmény átélése mellett mégis csak az idei évben tehettem először tiszteletemet a Fradi olyan meccsén, melynek tétje kifejezetten a mieink egy adott nemzetközi kupasorozat csoportkörében történő szereplése volt. Ehhez persze kellett, hogy a csapat a Bajnokok Ligája selejtezőitől való fájdalmasan korai búcsúnkat követően a "vigaszágon" legalább sikerrel vegye a Sors által elé gördített akadályokat - mivel az ír és a máltai bajnok legyőzése szerencsére nem okozott különösebb problémát a Ferencváros számára, így a harmadik számú európai kupa főtáblájáért végül az általunk két évvel ezelőttről már jól ismert ellenféllel, a litván Zalgiris Vilniussal küzdhettünk meg.

Az összecsapást messze nem előzte meg olyan felfokozott várakozás, mint az utóbbi időben augusztusban lejátszott nemzetközi mérkőzéseinket, ugyanis a mieink 2020-ban még a klubvezetés által célként kitűzött BL, az elmúlt két esztendőben pedig egy, a Konferencia Ligánál magasabban jegyzett sorozat csoportkörében próbálhatták ki magukat, ezért jelenleg elég sokan kudarcként értékelhetik kedvenceim európai kupaszereplését. Emellett az sem feltétlenül növelte a meccsünk iránti érdeklődést, hogy a harmadik számú nemzetközi kupasorozat főtáblájáért kiírt párharc első felvonása során magabiztos, négygólos idegenbeli győzelmet arattunk a balti zöld-fehérekkel szemben, így a második találkozót azért jó páran formalitásként tekinthették (már ha nem jutott eszükbe a debreceniek ugyanezen kupa selejtezőjének előző fordulójában hazai környezetben, néhány héttel ezelőtt bekapott ötöse...) - ennek megfelelően a visszavágóra szóló jegyeket a közelmúlttal ellentétben nem kapkodták el villámgyorsan előlem, így a nyár utolsó napjának estéjén barátnőmmel az Üllői úti stadion felé életünk első Európa Konferencia Liga-selejtezője miatt vehettük az irányt.

Mindenesetre a mérkőzésre kilátogató tizenkétezres közönség a csapatok bevonulása után az NB I-es meccseken megszokotthoz képest nagyobb hangerővel és lelkesedéssel küldte csatába a mieinket, amely elég hamar meghálálta buzdításunkat. Noha a litvánok az elejétől fogva bátran, támadó felfogásban próbálták rohamozni a kapunkat, azonban kezdésként helyzetet nem ők, hanem a kedvenceim alakítottak ki, amikor a középpályán Varga Barnabás szerzett labdát, mellyel zseniálisan indította Adama Traoré-t, aki pedig a Zalgiris teljes védelmét lefutva ellentmondást nem tűrve zúdított a vendégkapuba. Korai vezetésünk nagy örömet okozott a lelátón, melynek hangulata számomra talán a legutóbbi bajnokavatónkat idézte, különösen azért, mert a Tábor a szurkolás hangerején még a kezdeti nekibuzduláshoz képest is tovább erősített. Ekkor leginkább "a Fradika ma újra hármat vág" rigmus szólt hangosan, nehogy véletlenül bárki is megelégedjen hazai oldalon az egygólos előnyünkkel. Varga Barnabás bizonyosan nem szerette volna tartani az eredményt, ugyanis hamarosan egy kiugratás végén egy átemeléses mozdulattal kívánt betalálni ellenfelünknek, a baltiak kapusa azonban résen volt. A litván hálóőrt aztán kisvártatva lecserélték, melynek oka a nézőtérről ugyan nem látszott, az eredetileg a kispadra nevezett, ugyanakkor éppen beszálló vendégkapus azonban csak szemmel kísérte, amikor egy jobb oldalról érkező beadásunk Traoré-t találta meg, lövése ugyanakkor a vilniusiak védelméről szögletre vágódott. Fél óra elteltével a Zalgiris is helyzetekkel jelentkezett, először egy beívelést követően Dibusz és Mmaee is alászaladtak a labdának (sajnos hátul még mindig sok a bizonytalan mozdulat, ami sokba kerülhet a jövőnket illetően...), a litvánok afrikai csatárja viszont hála Istennek nem találta el a labdát, de megkönnyebbülhettünk akkor is, amikor hálóőrünknek egy életerős távoli lövést kellett kiütnie a mezőnybe. Azonban ellenfelünk nem várt kísérleteitől annyira nem ijedhettünk meg, ugyanis a hajrában a nagyot hajtó Marquinhos remek passzt adott Varga Barnabásnak, akit a tizenhatoson belül szabálytalanul állítottak meg - a korábban magát a közönséggel a baltiak számára könnyű síppal megítélt szabadrúgásokkal "megkedveltető" spori meg is adta a büntetőt, melyet a sértett támadónk magabiztosan rúgta be a vendégkapuba, így a mieink 2-0-ás előnnyel vonulhattak pihenőre.

Mivel vasárnap újabb megmérettetés vár kedvenceimre a bajnokságban, az edzői stábunk a szünetben - valószínűleg pihentetés céljából - kettőt is cserélt, az így beérkező új szerzeményünk, Alekszandar Pesics, illetve a visszatérő Tokmac pedig már a második félidő elején hajszálpontosan tálaltak Adama Traoré elé egy labdaszerzés után, aki közvetlen közelről már harmadik találatunkat szerezte meg. Sőt, tovább is növelhettük volna vezetésünket, amikor néhány perc múlva Traoré passzát Pesics kapásból lőtte kapura, amely ugyan a baltiak hálóőre alatt a gólvonal mögé gurult, de szerb csatárunk ezen találatát azonban hosszas videózást követően érvénytelenítették (nemzetközi meccs révén természetesen nem magyar játékvezetők dirigálták a mérkőzést, de valami csak lehet a magyar levegőben, ha itt még a külföldiek sem képesek percekig dönteni a hasonló szituációk kérdésében, miközben az ilyen dolgokat például egy angol bajnoki találkozókon, vagy például az előző este játszott PSV-Rangers összecsapáson azért jóval hamarabb dűlőre viszik...). A Tábor kedvét ez nem szegte, többek között felcsendült a "Reggelig tart a buli" rigmus csoportkörbe jutásra aktualizált verziója, ugyanis ellenfelünkből ekkor már aligha nézhette ki bárki, hogy megfordítja a párharc kimenetelét - még akkor sem, ha a szakvezetésünk hamarosan Adama Traoré-t is lehozta a pályáról, az ismételten kulcsemberré előlépett afrikai játékosunk hiánya pedig a továbbiakban jelentősen rontotta a támadásaink hatékonyságát, emellett gólszerzési esélyeink kialakulását a mindkét oldalon egyre szaporodó, a futballisták ápolása miatt kialakuló játékmegszakítások is gátolták (nem mintha meleg lett volna, de legalább a focisták biztosan nem szomjaztak meg). A széttöredezett játék hatására némileg a vendégek is felbátorodtak, az egyik lövésüknél megint Dibusz védett nagyot, aztán a túloldalon hamar visszavettük a kezdeményezést, amikor a csereként beállt, a párom számára valami miatt nem éppen szimpatikus Ben Romdan, valamint Lisztes Krisztián gyönyörű passzai után végül Ramírez elé került a labda, ecuadori védőnk bombája viszont alig vágódott a litvánok kapuja fölé. A hajrában még Ben Romdan is betalálhatott volna ellenfelünknek, aki azonban közvetlen közelről a Zalgiris hálóőrét találta el, de az eltékozolt helyzet a lelátón ekkor már senkit nem érdekelt, ráadásul a kilencven perc elteltével egész stadionos vastaps köszöntötte a mieinket. A hosszabbításban aztán érdekes volt, hogy amíg az ultrák Lipcsei Pétert kezdték éltetni (vajon akad-e majd bármikor lehetősége egykori játékosunknak szeretett csapatát irányítani?), amelyre a teljes közönség Máté Csaba edző nevének spontán skandálásával válaszolt. Megbízott trénerünk nagyon is rászolgált erre az elismerésre - noha nehezen tudom elképzelni, hogy hosszabb távon változatlanul ő legyen felelős a kedvenceim szakmai munkájáért, de talán mégis megérdemelné a vezetőedzői posztra történő végleges kinevezését, hiszen a sokkoló szezonkezdetet követően sikerült rendbeszednie a mieinket.

Olyannyira, hogy legfőképpen a szakembernek köszönhetően szerepelhet a Fradi 2023 őszén immár ötödik alkalommal is egy európai kupasorozat főtábláján, melyet véleményem szerint akkor is meg kell becsülni, még ha azt ezúttal nem is Bajnokok Ligájának vagy EL-nek, hanem Konferencia Ligának hívják - különösen a magyar klubok idei nemzetközi kupaszereplésének tükrében... Ráadásul ezzel nemcsak a hazai csapatok becsületét mentettük meg, hanem talán a saját szezonunkat is, hiszen a játékosaink az NB I-ben is minden bizonnyal sokkal jobban motiválhatóak lesznek, ha még legalább hatszor pályára léphetnek a nemzetközi színtéren, melynek eredményét, ezáltal a szurkolók szájízét a jövőben persze nemcsak önmagában a csoportkör sorsolásának alakulása, hanem az is befolyásolhatja majd, hogy a mieink teljesítménye mire lesz elegendő a baltiaknál veretesebb riválisokkal szemben - mindenesetre a magam részéről akkor is megpróbálom kiélvezni ezt a helyzetet, amennyiben a sokak által "szépségtapaszként" elvárt tavaszi folytatás mégsem jönne össze a mieinknek, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a legalacsonyabban jegyzett kupasorozatba való bejutásunkra egyszer még a mostani állapothoz képest is jóval kedvesebb emlékként fogok visszagondolni, pláne, amennyiben az a bizonyos "szerencse" egyszer számunkra kedvezőtlenül fordulna meg...