A hatékonyság jutalma

Az idei évben sem telhetett el a nyári szabadságom sportrendezvény nélkül: amíg tavaly ilyenkor az erősebb veszprémi klub kézilabda-mérkőzésén tettem tiszteletemet, a 2022-es év őszies időjárást hozó augusztus 20-i hétvégéjén - életemben első alkalommal - második otthonom futballcsapatának meccsére látogattam ki.

A második otthon jelző nem túlzás, amikor Balatonalmádiról írok, ugyanis - kezdetben rokoni érintettség, majd a mai napig a családom közelben található hétvégi háza révén - születésem óta a nyár nem elhanyagolható részét a kisvárosban és környékén töltöm. Ennek ellenére a helyi labdarúgóklub, a Balatonalmádi SE mérkőzésén ezidáig még sosem jártam, pedig az együttes korábban a település legnagyobb strandja mellett játszotta a hazai meccseit, ahol azért naponta megfordulok a városban való tartózkodásaim alkalmából. Legtöbbször talán a meleg lehetett az eddigi távolmaradásaim indoka, elvégre forróságban, tűző napon más, kellemesebbnek tűnő elfoglaltságot is talál magának az ember, ezúttal viszont meglehetősen hideg, viharos szél és baljósan közeledő esőfelhők jellemezték a Szent István-napot követő vasárnap délutánt, így barátnőmmel a vízpart helyett a helyi csapat újdonsült, egy zsúfolt bevásárlóközponttól nem messze található sporttelepe felé vettük az irányt - ahonnan ugyan már a régi időkkel ellentétben nem lehet mérkőzés közben a magyar tengert szemlélni, az almádi klub ellenben mégis nagyon jól járt ezzel a váltással, hiszen a korszerű öltözőépületből fakadóan immár kulturált körülmények között, több - élő- és műfüves - pályán futballozhatnak a hazai játékosok, amely a kék-fehérek utánpótlását, ezáltal a település labdarúgásának jövőjét is segítheti.

A viszontagságos időjárás miatt a balatonalmádiak felnőttcsapata ezúttal a létesítmény műfüves pályára szorult, ahol kezdéskor nagyjából negyven nézővel vártuk a kicsiny, háromsoros lelátón, hogy a helyi klub mire jut a vendég Devecser futballistái ellen a Veszprém megyei I. osztály nyitó fordulójában. A személyes érintettség mellett nemcsak azért éreztem magam otthon a nézőtéren, mert a meccs előtt a Kowalsky meg a Vega kiváló slágereinek aláfestése mellett melegíthettek a labdarúgók, hanem abból az okból is, hogy a rendezvény körítése az ingyenes belépés vagy a hazai szurkolók társadalmi összetétele miatt egyaránt a kerületem BLSZ I. osztályú klubja, az Ikarus Bátony utcai mérkőzéseit idézték fel - igaz, a helyiek oldalán nem találkoztam ultrákkal. Ezen hiány ellensúlyozásaként a meccs nyitányaként egy öblös "Hajrá, Almádi!" kiáltást is eleresztettem a pálya irányában, mellyel ugyan a következő kilencven percben mindvégig egyedül maradtam, a hazaiak játékkedvét ez nem befolyásolta, mivel a kezdő sípszótól folyamatosan és lendületesen tartották a vendégek térfelén a labdát. A kívülálló számára azonnal feltűnhetett, hogy a devecseriek több ütemmel lassabban futballoztak az almádiaknál, melynek okát a mellettünk helyet foglaló, a vendégek sikeréért szorító hölgy a kedvenceit sújtó betegség- és sérüléshullámmal, illetve az ezek miatt kialakult tartalékos felállással magyarázott - a cserejátékosaik csekély száma mindenesetre nem cáfolta ezen állítás valóságtartalmát. A hazaiak támadó fellépése hamar a Balatonalmádi vezetését eredményezte: az ellenfél noha mindenáron tartani szerette volna a labdát, azonban az egyik védőjük hazaadása nem a szürke mezes devecseriek kapusát, hanem a kék-fehérek csatárját találta meg, aki a meglepett hálóőr mellett az üresen maradt kapuba bombázott. A gól után sem vettek vissza a hazaiak, több támadást is vezettek a pálya jobb oldalán, ahonnan egy negyed óra elteltével érkező, amúgy pontatlan beadást a vendégek egy játékosa saját kapusát is megelőzve a balatonalmádiak csatárja elé tisztázta, aki azonban ordító helyzetben lőtte fölé a labdát. Előfordult azonban, hogy a devecseri védelem csak követte az eseményeket, elvégre a kék-fehérek négy-öt passz után a vendégek tizenhatosa elé érkeztek, a hazaiak utolsó passzaiba azonban rendre hiba csúszott, a vendéglátóknál szárnyukat bontogató, és az összecsapást szemlélő gyermekek lelkesítésére távolról megeresztett, gyenge lövéseik pedig csemegének bizonyultak a szürke mezesek hálóőrének. "Legközelebb már be kell rúgni" - hangzott egy alkalommal az intelem az almádiak kispadjáról, de ez sem bizonyult elégségesnek a hazai előny növeléséhez, ugyanis előbb egy közelről elvégzett szabadrúgás kerülte el centikkel a devecseriek kapuját, majd egy beívelés után a labda addig pattogott a vendégek büntetőterületén belül, amíg azzal a kék-fehérek támadója a vendégek kapusán is túljutott, lövését azonban a gólvonalon álló devecseri védő tisztázta. Amíg a helyi publikum joggal dühöngött, elvégre az első fél órát követően az almádiaknak a mérkőzés képe alapján több góllal kellett volna vezetniük, a devecseriek szurkolóinak kedélyét nemcsak kedvenceik pontatlan védekezése és támadójátékának teljes hiánya, hanem néhány játékvezetői döntés is borzolhatta, ugyanis a spori ekkor több alkalommal is szemmel láthatóan a hazaiak felé kedvezett a mezőnyben elkövetett ütközések szabálytalannak minősítésével vagy ennek elmaradásával. A "gyökér" volt a legenyhébb kifejezés, amit a bíró kapott a vendég fanatikusoktól, akik persze a sajátjaikat is éles kritikával illették. Utóbbi talán hatással lehetett kedvenceikre, mivel a félidő vége előtt a Devecser játéka kissé feljavult, amely a kék-fehér támadások elmaradását eredményezte.

A második félidő nagyjából ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: az almádiak jórészt a széleken próbálkoztak előretörni, melyeket azonban a vendégek védelme nagyrészt meghiúsított. Igaz, a szürke mezeseknek emellett támadások felépítésére nem igazán maradt erejük, bár a hatvanadik perc környékén már a hazai kapuig is eljutottak nagy lelkesedésükben, ahol csatárjuk egy látványos, ám igencsak pontatlan ollózással vetette magát észre. Válaszként a kék-fehérek hamarosan bal oldalról, svájcióra pontossággal ívelték támadójuk lábára a labdát, aki a büntetőterületen belül a devecseri hálóőrt is kicselezte, lövése azonban elakadt egy vendégjátékosban. Ismét joggal dühönghetett a hazai közönség, ugyanis hiába adödott kedvenceik előtt egy újabb, üres kapus ziccer, az állás továbbra is 1-0 maradt. A félidő második felében aztán az eső is eleredt, így a csúszós műfüvön az almádiak rövid passzokkal próbáltak támadásokat építeni, az egyik ilyen végén kiválóan játszották meg az egyik csatárjukat a tizenhatoson belül, aki nyolc méterről, ordító helyzetben centikkel tévedett - a szürke mezesek hálóőre nem vetődött a labdára, így ez a lehetőség szerencsés esetben akár be is mehetett volna... Az utolsó tíz perc a hazaiak távoli kísérleteivel indult, majd a spori két, a devecseriek részére véleményem szerint könnyű síppal megítélt szabadrúgásával folytatódott: az első ugyan még elkerülte a kék-fehérek kapuját, a nyolcvankilencedik percben azonban a balról beérkező labdát a vendégek egyik játékosa fejjel bólintotta az almádiak hálójába. Hiába reklamált ezután a hazaiak védője a bírónál, hogy a szituációt nem előzte meg szabálytalanság, ezen a szinten nincs videózás, így csapatának tudomásul kellett vennie, hogy a devecseriek első, valamirevaló helyzetüket gólra váltották. A kék-fehérek persze nem adták fel, reményt számukra ezután leginkább az nyújtott, hogy a spori két perc hosszabbítást mutatott a középkezdés alkalmából, az újabb rohamaikat azonban a szürke mezesek kivédekezték, melyben segítségül szolgált részükre az is, hogy érzésem szerint a kilencvenedik perc és a hármas sípszó között a bíró által jelzett időtartam nem feltétlenül telt el, amely remélhetőleg csak az augusztushoz képest egyre zordabbá váló időjárás számlájára volt írható...

Ennek következtében 1-1 lett a vége, amely a vendégeknek győzelemmel ért fel, ugyanis az ezzel járó egy pontot tökéletes helyzetkihasználással zsebelték be. Ezzel szemben Balatonalmádiban joggal bosszankodhattak azon, hogy egy tulajdonképpen "agyonnyert" meccset engedtek ki a kezükből, amelyre nem is kerülhetett volna sor, ha legalább egy üres kapus ziccert értékesítenek a mérkőzés folyamán. Noha néhány osztállyal magasabban, magyar edző szájából már hangzott el az örökbecsű "a meccset gólok nélkül kell értékelni" hivatkozás, ugyanakkor ameddig a labdarúgás nem válik pontozásos sportággá, a hazaiaknak kizárólag az említett magyarázkodás maradhat vigaszképpen a hátralévő huszonkilenc fordulón kívül, amikor is remélhetőleg bőven akad majd esélyük pontjaik további gyarapítására.

A képeket ezúttal is köszönöm, Barbi! :)